A félidei három gólos hátrányát megfordította a holland csapat ellen, így döntőbe jutott a junior női kézilabda-válogatott az Észak-Macedóniában zajló vb-n.
A félidei három gólos hátrányát megfordította a holland csapat ellen, így döntőbe jutott a junior női kézilabda-válogatott az Észak-Macedóniában zajló vb-n.
Harsányi Mária, a szekszárdi leány kosarasok közkedvelt, sikeres trénere osztja meg gondolatait, hogy edzőként mennyiben kell „pótszülői” is szerepet betölteni.
Nagy Blanka 17 évesen a felnőtt női párbajtőr-válogatottal nyert Európa-bajnoki ezüstérmet.
A két magyar lány egymás ellen vívta a bronzmeccset, amelyből Jüttner Janka került ki győztesként, míg Vas Mira ötödikként zárt a szófiai ifjúsági Eb-n.
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja edzésen járt a korábban cselgáncsozó Szilárd Annánál, aki a hazai párbajtőrszakág kiemelkedő ígerétévé lépett elő.
A 17 éves Farkas Patrik profi szerződést köthet az angol másodosztályban szereplő Blackburn Rovers labdarúgócsapatával.
A Vasas vízilabda-utánpótlásában dolgozik tovább a kétszeres olimpiai bajnok szerb kapus, Braniszlav Mitrovics.
A Vasas NB II-ben szereplő első csapatához csatlakozott Mamusits Patrik, az angyalföldiek 18 éves labdarúgója.
A múlt héten Portugáliában járt, ezen a héten pedig Nagykanizsán készül a közelgő Eb-re a junior férfi kézilabda-válogatott.
A magyar junior női kézilabda-válogatott hosszabbításban verte Izlandot a világbajnokság negyeddöntőjében.