Hétfőtől 11 fős csapattal vágnak neki a mieink a bakui U23-as birkózó Eb-nek; a célkitűzésekről Bácsi Péter, a hazai szövetség szakmai igazgatója beszélt.
Hétfőtől 11 fős csapattal vágnak neki a mieink a bakui U23-as birkózó Eb-nek; a célkitűzésekről Bácsi Péter, a hazai szövetség szakmai igazgatója beszélt.
Szolnokon minden adott a minőségi utánpótlás-neveléshez – állítja Pór Péter szakmai igazgató az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábjának.
Vas Mira arany-, Radovics Mihály és Kiss Viktória bronzérmes lett a lengyelországi Bielsko-Bialában zajló ifjúsági cselgáncs Európa-kupa-verseny első napján.
A 19 éves gerelyhajító, Herczeg György a legjobb tizenkettő között zárna a közelgő római felnőtt Eb-n júniusban.
A korábbiaknál is népesebb nemzetközi mezőny gyűlt össze Egerben, a Bornemissza Gergely nemzetközi ökölvívó emlékversenyen.
A férfikézilabda NB I utolsó fordulójában olyan eredmények születtek, amelyek a NEKA, jórészt utánpótláskorúakkal felálló csapata kiesését okozták.
A Deportivo Riestra játékosa, Mateo Apolonio 49 éves rekodot döntött meg azzal, hogy 14 évesen és 29 naposan pályára lépett az Argentin-kupában.
A szabadfogású után a kötöttfogású válogatott is két ötödik helyezéssel zárta a görögországi U15-ös Európa-bajnokságot.
A Puskás-Suzuki-kupa harmadik napján a Budapest Honvéd 2–1-re kikapott a Juventustól.
Augusztus 31-én megszűnik Lőrincz Attila felnőtt és U23-as evezős szövetségi kapitány, valamint Pergel László utánpótlás szövetségi kapitány megbízatása.