Hamarosan véget érnek a korosztályos kiemelt bajnokságok, a felcsútiak győzelme biztos az U19-esek között, azonban a többi ligában még akadnak nyitott kérdések.
Hamarosan véget érnek a korosztályos kiemelt bajnokságok, a felcsútiak győzelme biztos az U19-esek között, azonban a többi ligában még akadnak nyitott kérdések.
A NEKA 18 éves átlövője, a kézilabdás családból érkező Faragó Lea nem szeppent meg élete első teljes NB I-es idényében, máris letette a névjegyét az élvonalban.
Szeleczki Szabina (18) remek formában kezdte az idei junior Európa-kupa-szezont: a döntőig menetelt és ezüstérmes lett Lignanóban.
Bánhidi Ákos, a short track-válogatott szakmai vezetője szerint az utánpótlássikerek még nem garantálják a felnőttmezőnybe való könnyű és eredményes átmenetet.
A 18 éves öttusázót, Bauer Blankát az edzője szerint már csak kicsi választja el az éremtől a felnőtt nemzetközi viadalokon.
Az U19-es tollaslabda-válogatott alapemberként várja 2024 legfontosabb versenyeit Horváth Csanád, aki jó formában kezdte az évet.
Az MTK Budapest az előkelő 20. helyre került azzal a CIES listáján, hogy az együttes 81 százaléka magyar és a fele saját nevelésű futballista.
A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke, Princzinger Péter május végén lemond posztjáról.
Az NB I -ben szereplő Diósgyőr labdarúgócsapata további egy évvel meghosszabbította Bánhegyi Bogdán szerződését.
A görög Olympiakosz csapata nyerte a 2023/24-es UEFA Ifjúsági Ligát. A svájci négyes döntőt követően átnéztük az eredményeket a sorozat 2013-as indulása óta.