Ahogy tavaly ilyenkor Szongoth Domán (18), most Karsai Ferenc (17) került fel az NHL előzetes draftlistájára.
Ahogy tavaly ilyenkor Szongoth Domán (18), most Karsai Ferenc (17) került fel az NHL előzetes draftlistájára.
Londonban tartották az Aranylabda díjátadógáláját, amelyen a legjobb legfiatal játékosnak járó Kopa-díjat Lamine Yamal kapta, immár sorozatban harmadszor.
Befejeződtek a csoportküzdelmek az U15-ös labdarúgó-világbajnokságon, a magyar válogatott a 65-96. helyért folytatja a küzdelmet.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia adta a legtöbb lehetőséget a fiataloknak.
Kálmán Luca egyéniben és Mihálka Annával párosban is döntőzött a Kiskút Teniszklubban rendezett World Tennis J200-as junior versenyen.
A Debrecenben rendezett fiú U19-es nemzetközi tornán a házigazda együttes szerezte meg a bronzérmet, a másik magyar csapat, a Rátgéber Akadémia az ötödik lett.
Hét érmet, közte három aranyat nyertek az ifjúsági cselgáncsozók a Mariborban rendezett Európa-kupa-versenyen.
Vasárnap is remekül szerepeltek a magyar utánpótláskorú versenyzők az argentínai maratoni vb-n két ezüst- és egy bronzéremmel gazdagodtak.
A bukaresti G1-es besorolású Dracula Openen a még utánpótláskorú Márton Viviana az első, míg Luana az ötödik lett.
Nyolc–nyolc kategóriában, de már az augusztus elseje óta élő új súlycsoporthatárok figyelembe vételével rendezték meg a juniorok idei országos bajnokságát.