Fontos „segédpontokat” szereztek maguknak többen is a nyílt vízi úszók júliusi, magyarországi junior Európa-bajnokságára készülő fiataljaink közül.
Fontos „segédpontokat” szereztek maguknak többen is a nyílt vízi úszók júliusi, magyarországi junior Európa-bajnokságára készülő fiataljaink közül.
A női válogatottban négy, a férfiaknál egy utánpótláskorú játékos szerepel az asztaliteniszezők londoni csapat-világbajnokságán.
Mindhárom meccsét megnyerte az U17-es futballválogatott a B-ligás Eb-selejtezőn, és feljutott az A-ligába.
A 21 éves Szira Zsófia a +80 kg-os kategóriában a döntőben kezdte meg a szereplést, és mivel kikapott, ezüstéremmel zárta a brazíliai felnőtt ökölvívó-vk-t.
Elsőéves U23-asként remekül szerepelt a felnőttválogatón a tavaly ifjúsági világ- és Európa-bajnoki címet szerző kajakos, Mircse Iván.
A kalapácsvető Szabados Ármin 81 métert megközelítő dobással döntötte meg Pars Krisztián U23-as magyar rekordját.
A PVSK-Panthers kosárlabdacsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy elhunyt 19 éves játékosa, Márkus Péter.
A labdarúgó NB I harmincegyedik fordulójában 1612 percet kaptak a 2005-ben vagy annál később született magyar játékosok.
A férfi kardcsapat nyerte a magyar küldöttség ötödik érmét a Cagliariban zajló U23-as vívó Európa-bajnokságon.
Soha nem látott hatalmas mezőny indult az idei diákbajnokságon, amelyen a honi tekvondó néhai klasszisára, Engrich Mariannra is emlékeztek.