A kadétkorú lányok és szabadfogású fiúk szombaton Abonyban csaptak össze az országos bajnoki címekért és egyben a válogatott címeres mezekért.
A kadétkorú lányok és szabadfogású fiúk szombaton Abonyban csaptak össze az országos bajnoki címekért és egyben a válogatott címeres mezekért.
A Kisvárda 17 éves kézilabdázója, Karácsony Sára ontja a gólokat a korosztálya élvonalbeli bajnokságában.
A 13 éves Fegyver Zsófia amellett, hogy hazai szinten dominál, és sorban nyeri a korosztályos versenyeket, nemzetközi porondon is halmozza az érmeket.
A junior ökölvívók kiemelt hazai versenyen, az utánpótlás Magyar-kupán szerepeltek, amely után a korosztályos válogatott vezetője, Törteli Ferenc nyilatkozott.
Szokolai László mesteredzőt, a Balaton Úszó Klub elnökét mutatjuk be, akinek a tanítványai arany- és bronzéremmel tértek haza a 2024-es párizsi olimpiáról.
Harmadikként ért célba a 19 éves Kovács-Seres Hunor a nyílt vízi úszók Európa-kupa-sorozatának 2025-ös nyitóversenyén, Cipruson.
Kisorsolták a júniusban, Kölnben megrendezendő ifjúsági Bajnokok Ligája Final Four elődöntőjének párosításait; ellenfelet kapott a Veszprém Handball Academy.
Két fejes góllal kapott ki a Puskás Akadémia csapata a Sportingtól a Felcsúton zajló Puskás–Suzuki-kupa második játéknapján.
Egygólos vereséget szenvedett az U15-ös labdarúgó-válogatott a házigazda finnektől a Helsinkiben zajló korosztályos Négy Nemzet-torna záró napján.
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja meglátogatta az NKA Pécs junior leánycsapatát, amely hazai pályán megvédte bajnoki címét az országos döntőben.