A téli EYOF legeredményesebb magyar fiúversenyzője, a short trackes Árendás Mihály az Utánpótlássportnak nyilatkozott.
A téli EYOF legeredményesebb magyar fiúversenyzője, a short trackes Árendás Mihály az Utánpótlássportnak nyilatkozott.
Először szerzett aranyérmet olasz induló a junior műkorcsolya-vb történetében: Debrecenben a jégtáncos Noemi Maria Tali és Noah Lafornara ünnepelhetett.
Ma kezdődik a tavaszi szezon a korosztályos futballbajnokságokban, amelyekben a fővárosi csapatok domináltak az ősszel.
A 2008-as születésű futballista, Vörös Barna egy D-szintű, azaz grassrootsklubból igazolt a horvát élvonalbeli NK Istrához.
Az idén 700 millió forintot osztanak szét a kis és közepes méretű sportszervezeteket támogató Hiszek benned! program keretében.
A Debrecenben zajló junior műkorcsolya-világbajnokságon Dzsumanyijazova Polina továbbjutott a rövid programból, míg Vlasenko Aleksei kiesett.
A Magyar Evezős Szövetség tiszteletbeli elnökével, az olimpikon Dávid Imrével beszélgettünk a sportág hazai utánpótlásának nehéz helyzetéről.
Egyhetes edzőtáborban vett részt Székesfehérváron a Pethő Ákos vezette U18-as fiúválogatott, amely az összetartáson már a nyári korosztályos Eb-re készült.
Háromnapos túrán vett részt a spanyol fővárosban a Puskás Akadémia U19-es csapata, és ennek keretében a Real Madriddal is megmérkőztek Babó Levente tanítványai.
A végig szervezetten futballozó magyar U18-as válogatott Olaszországban, telt ház előtt tudott nyerni a tavalyi U17-es Európa-bajnok házigazdák ellen.