A korábbi olimpiai bajnok bokszoló, a hazai szövetséget november óta elnökként irányító Kovács István és Bolla Szilárd alelnök nyilatkozott a honlapunknak.
A korábbi olimpiai bajnok bokszoló, a hazai szövetséget november óta elnökként irányító Kovács István és Bolla Szilárd alelnök nyilatkozott a honlapunknak.
A DVTK 19 éves fiatalja, Aho Tyra érdemelte ki a legutóbbi forduló legjobbjának járo elismerést a női NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokságban.
Szerdán véget ért az új lebonyolítás szerint zajló Bajnokok Ligája ligaszakasza; összegyűjtöttük, hogyan teljesítettek a fiatalok a nyolc fordulóban.
Több mint harminc ponttal verte az U16-os fiú kosárlabda-válogatott a lett csapatot a Székesfehérváron zajló Szent István-kupa második játéknapján.
A labdarúgó BL-ben szerda este debütáló 20 éves védő, Yaakobishvili Antal elárulta, nem számított rá, hogy ezen a meccsen veti be először a Girona edzője.
Az úszósportban rendre tavasszal indul a tényleges nagy viadalok sora.
A Finnországban légióskodó, 19 éves Farkas Olivér először kapott meghívót a felnőtt jégkorong-válogatottba.
Magabiztos győzelemmel kezdte meg a szereplést a székesfehérvári Szent István-kupán a magyar U16-os fiú kosárlabda-válogatott a horvátok ellen.
Közzétették az U23-as és junior triatlon-vb helyszínét és időpontját, ezzel teljessé vált a világversenyeket tekintve az idei korosztályos versenynaptár.
Szombaton rajtol a labdarúgó NB I tavaszi szezonja, ezért felidézzük, hogyan teljesítettek a fiatalok az ősszel, és mit várhatunk tőlük az idén.