Az Eb és vb előtt álló ifjúsági ökölvívó-válogatott idei első kiemelt hazai versenye kezdődik csütörtökön: startol az Énekes István-emlékverseny.
Az Eb és vb előtt álló ifjúsági ökölvívó-válogatott idei első kiemelt hazai versenye kezdődik csütörtökön: startol az Énekes István-emlékverseny.
A junior alpesisí-világbajnokság második napján Bányai Attila a 32. helyen zárt a szuperóriás-műlesiklásban, kombinációs csapat pedig kiesett.
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) a tizennyolc éven aluli labdarúgók játékidejét összesítette az öt európai topligában.
Az U21-es válogatott Kocsis Dominik az NB II-es Budapest Honvédból az élvonalbeli Debrecenbe igazol.
Huszonketten alkotják a vizes világbajnokságon induló magyar csapat úszórészlegét, amelyben négy tinédzser is helyet kapott.
Meglepetésre az ukrán Veronika Matjunyina (17) nyert egyesben a szkopjei U21-es Eb-n. Tóth Krisztinával, a Münchenben készülő fiatal edzőjével beszélgettünk.
Az olasz élvonalban szereplő Torino FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette az ETO FC Győrtől az U17-es magyar válogatott védőt, Csorba Noelt.
Összegyűjtöttük az U20-as, az U17-es és az U15-ös korosztály legígéretesebb birkózóit, akiktől idén nagy dobásra számíthatunk nemzetközi szinten.
Új sorozat indult az UP Sport YouTube-csatornáján, melyben olyan családi kötelékeket mutatunk be, amelyekre messzemenően igaz a mondás: volt mit örökölni.
A székesfehérvári Alba Regia Sportcsarnokban rendezik az U16-os nemzetközi utánpótlás kosárlabdatornát.