Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője decemberi díját: a kitüntető cím Nagy Péter úszóedzőé lett.
Ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője decemberi díját: a kitüntető cím Nagy Péter úszóedzőé lett.
Több külföldi csapat is érdeklődik az MTK 21 éves labdarúgója, Kata Mihály iránt.
A junior vb- és Eb-ezüstérmes Lévai Leventével (18) az után beszélgettünk, hogy kiválóan kezdte az évet: ezüstérmes lett a zágrábi felnőtt UWW-rangsorversenyen.
A 17 éves izraeli kardvívó, Elia Glotte a Debreceni EAC csapatát segítette a juniorok múlt hét végi országos bajnokságán.
Az alapszakasz vége felé jár a kadét leánybajnokság, és a kiemelt csoportokban egyedüliként már csak a címvédő Soproni Darazsak Sportakadémia áll veretlenül.
A korosztályos válogatott szakmai stábja több mint hatvan játékos képességeit nézte meg a Tüskecsarnokban tartott egynapos felmérőn.
Az utánpótláskorú úszók 2024-es legnagyobb európai eseményei gazdára és időpontra találtak – tűnik ki a kontinentális szövetség versenynaptárából.
Az FTC, a Szeged és a DVSC hármas versenyfutásából az előbbi kettő lépéselőnybe került az U17-es leány élvonalbeli kézilabda-bajnokság Keleti csoportjában.
A debreceni Bocskai István-emlékverseny utolsó napján, a férfiak döntőiben is szerepeltek utánpótláskorú magyar ökölvívók.
A DVTK előbb a Csatát, majd a Zsíros Akadémiát verte simán a junior leánybajnokság rájátszásában, így jelenleg a miskolciak állnak az élen.