Magyarország mellett hat ország jelezte szándékát a 2036-os nyári olimpia és paralimpia megrendezésére – jelentette be kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Magyarország mellett hat ország jelezte szándékát a 2036-os nyári olimpia és paralimpia megrendezésére – jelentette be kedden a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
A Semmelweis OSC ifjúsági fiú vízilabdacsapata legutóbb kevéssel maradt le a bajnoki címről, az új idényben pedig még nem talált legyőzőre.
Cam Crabtree legyőzte Luke Littlert az ifjúsági dartsvilágbajnokság elődöntőjében.
A hat látványcsapatsportágat érintő 2022/26-os taopénzek elszámolása után a BM sportért felelős államtitkársága 21 milliárd forintot követel vissza.
Az OTP Bank – Bozsik-program több mint 180 ezer gyerek számára biztosít játéklehetőséget egyesületi, óvodai és iskolai szinten.
Megnevezték A hónap utánpótlásedzője díj szeptemberi kiírásának három jelöltjét.
A budvai U17-es ökölvívó Európa-bajnokság harmadik napján négy magyar lépett szorítóba.
Válogatóversennyel indult a kadét kardozók idénye; Tarpataky-Hary Botond és Szepesi Emília kezdett arannyal.
Két arany-, négy ezüst- és három bronzérmet nyertek juniorkorú cselgáncsozóink a montenegrói Podgoricában rendezett korosztályos Európa-kupa-állomáson.
A magyar teniszlegenda emlékét őrző elismerést hagyományosan a legjobb 16 éves leány kapja meg.