UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

Tavaly még csak álmodott róla, idén az idény április 5-e rajtján viszont már a WTCR, vagyis a túraautó-világkupa-sorozat mezőnyének tagja lesz Tassi Attila (19). Célokról, kihívásokról, a bejelentést követő élményeiről beszélgettünk a fiatal autóversenyzővel.

Vesszőből ötkarika?

Továbbra is olimpiai álmokat dédelget a Magyar Íjász Szövetség, arra azonban még várni kell, hogy kijelenthessük, 1996 után újra íjász képviseli hazánkat az ötkarikás játékokon. Az utánpótlásé a jövő!

Jól löktek

Két magyar sznúkeres vett részt az izraeli Eilatban megrendezett U18-as és U21-es Európa-bajnokságon, a 15 éves Horváth Attila és a mindössze 12 esztendős Révész Bulcsú. A fiatalok remekül helytálltak, Horváth a 21 évesek között a nyolcaddöntőig menetelt.

Mindig száztíz százalékon

A mindössze 15 éves Szimcsák Mira az egyik legjobb példa arra, hogy milyen hozadékai lehetnek egy hazai rendezésű világversenynek, ugyanis a fiatal úszó a 2017-es magyarországi vizes világbajnokságot követően próbálta ki magát a nyílt vízi úszók között, ez a kaland pedig egyéni junior Európa-bajnoki címmel, világbajnoki ezüsttel, illetve csapatban szerzett vb-arannyal kezdődött.

Ázsiai futamok után

Vasárnap lezárult az F3 Asian Champisonhip téli bajnoksága. Keszthelyi Vivien élete első Formula–3-as sorozatában 9 versenyből 5 alkalommal pontot szerzett; ezzel a 18 éves pilóta lett a magyar autósport történetének legfiatalabb, és egyben legsikeresebb pilótája, aki egy teljes szezon keretein belül részt vett ebben a kategóriában.

Az év védője

A profiliga (NFL) nemrég befejeződött szezonjának egyik legnagyobb felfedezettje az év védő újoncának választott Darius Leonard, az Indiananapolis Colts linebackere. Az ő játékának is nagy szerepe volt benne, hogy a gárda egy 4/12-es 2017-es idény után megtáltosodva legutóbb már főcsoport-elődöntőt vívhatott, s újra számottevő tényezőnek tartják az Amerikai Főcsoportban.

Schumacher-dupla: jönnek a fiúk is

Michael és Ralf révén egy évtizeden keresztül – 1997 és 2006 között – két Schumachert is láthattak a nézőseregek az autós gyorsasági versenyzés csúcskategóriája, a Forma-1 világbajnoki futamain. A száguldó cirkuszként is emlegetett sorozatban meglehet, ismétlődni fog a múlt.

Mind többen pendülnek egy húron

Vasárnap rendezték meg az utánpótláskorúak 3D- és történelmi íjászat országos bajnokságát, amelyen bár felnőttek is elindultak, szép számban neveztek a fiatalok is. A történelmi kategóriában 261, míg a 3D-ben 279 felnőtt és utánpótláskorú versenyző mérette meg magát összesen.

Kezdődik a szezon

Az utánpótláskorú íjászok vasárnap a 3D- és a történelmi kategória országos bajnokságán vesznek részt Békéscsabán. A két szakág versenyére számos nevezés érkezett.

Az NFL kapujában

Kevesebb, mint két hét telt el a profi-amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntője, azaz a Super Bowl óta; a sportág szerelmesei számára ugyanakkor egy újabb izgalmas időszak kezdődik, ugyanis hamarosan kiderül, kik azok a fiatalok, akik bekerülnek a csapatokhoz. Minden évben van néhány olyan játékos, akiktől a szakírók azt várják, hogy alapjában változtathatják meg egy klub jövőjét, közülük gyűjtöttünk össze most párat.