Utolsó junior-világbajnokságán vett részt két magyar gyorsasági görkorcsolyás, Gardi Dominika és Kopilovic Eleonóra Kínában. Mindketten remek versenyzéssel végeztek az élmezőnyben. Dieterle Fábián a felnőttek között a hosszabb távokon, így a maratonin remekelt.
Egyéb sportágak
Határozott célokkal
Összesen negyvenegy utánpótláskorú íjász képviselte magát a háromdimenziós íjászat országos bajnokságán, Kétvölgyben. A rendkívül technikás terepen különösen nehéz volt a távbecslés, ennek ellenére a fiatalok kitűnően megoldották a feladatot, szép eredményeket lőttek.
Réka verhetetlen volt
A lábtoll-labdázók őszi idénynyitó versenyén az ifjúsági Kunics Réka négy számban is nyert. A hölgyek versengésében kiválóan szerepeltek a fiatalok. A férfiaknál az idősebb korosztályok nyertek, de az ifjabbak is szereztek érmeket.
Jolly Joker lejtőn és vízen
Bányai Attila a hazai alpesi sísport legígéretesebbe fiataljainak egyike. A Snowline Budai Sícentrum 12 éves versenyzője többszörös korosztályos bajnok, emellett a salzburgi régió rangos, zauchensee-i utánpótlás-viadalán, a Kids Trophyn is ért már el szép eredményeket: korábban az U8-as kategória győztese volt, egy évvel később, pedig második lett az U9-es korosztályban, ráadásul a sízés mellett vitorlázásban is jeleskedik...
Érmeket hozott a tájoló
Eddigi legeredményesebb Európa-bajnokságukat zárták a magyar juniorkorú tájékozódási búvárúszók: Szász Tamás egy arany- és két bronzéremmel tért haza Pozsonyból, és hogy teljes legyen az éremkollekció, Várszegi Vendel ezüstérmet nyert. A szövetség alelnöke, Balázs Péter szerint tájékozódásban nincs gondja, de sebességben van hová fejlődnie a hazai utánpótlásnak.
Az eső sem akadály
Nincs könnyű dolga a 16 éves Keszthelyi Viviennek az Audi TT-kupában, a magyar lány azonban folyamatosan fejlődik. Ezt bizonyította a legutóbbi, nürburgringi versenyen is, amelyen a nehéz, esős körülmények ellenére végzett az első tízben.
Az erdő kapitánya
A tizenhat éves Gárdonyi Csilla a tájfutásba született, és mindent tud, ami a sportágban fontos: remekül olvassa a térképet, megtalálja a legcélszerűbb útvonalat, hegynek fel mindenkit lepipál, és még az éjszakai versenyeket is szereti. Kétszeres ifjúsági Európa-bajnok.
Az eső is csak kedvez
A hétvégén rendezik az íjászat 3D szakágának országos bajnokságát a Vas megyei Kétvölgyben. A viadalra csaknem kétszázan neveztek. A szabadtéri verseny eső esetén sem marad el, mi több, a borongós, csapadékos idő csak izgalmasabbá teheti a fiatalok versengését.
A Mammuton túl
A squash család – jellemezte az idén huszonhat éves City Squash Clubot a vezetője, Böhm Gabriella, aki a klub megújulása kapcsán mesélt a jelen pörgős, utánpótlással teli klubéletéről és a múlt nagyjairól.
Élen a hajrára fordulva
A kéthónapos nyári szünetet követően a thaiföldi Buriramban folytatódott a TCR International Series programja. A tízfutamos verseny nyolcadik állomása jobban nem is alakulhatott volna Tassi Attila (18) és a M1RA Motorsport számára, az ifjú titán ugyanis visszaszerezte az első helyet az összetett pontversenyben, ráadásul egy, még nála is fiatalabb csapattársat kapott.