UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

Első alkalommal rendezték meg a Magyar Gyeplabda Napját a zuglói Varga Zoltán-sporttelepen. Az eseményen mintegy negyven utánpótláskorú játékos vett részt. A rendezvény célja a sportág hazai népszerűsítése volt.

A győzelembe lapátoltak

Először vehette át a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat az UTE kajak-kenu szakosztálya. A közönségdíjat a Hegyvidék SE MOM tájfutói szerezték meg.

Késlekedő futamok

Késő délutánig kellett várni a szélre, de végül két futamot is rendeztek a Balatonfüreden zajló Finn Dingi U23-as világbajnokság negyedik napján. A vezetést a finn, Oskari Muhonen vette át, a magyarok továbbra is a mezőny hátsó harmadában helyezkednek el.

Jó szélre várva

A Balatonfüreden zajló Finn Dingi U23-as világbajnokság harmadik napján egy futamot tudtak lebonyolítani. A szervezők megnyugodhatnak, a vébé már érvényes lesz. A versenyben továbbra is az argentin Olezza vezet, a magyarok a hátsó harmadban vitorláznak.

Trükkös füredi szél

A vitorlázók Finn Dingi hajókategóriájának U23-as világbajnoksága kedden kezdődött meg Balatonfüreden. A versenyzők váltakozó széllel találták szemben magukat, s a körülményekhez az argentin Facundo Olezza alkalmazkodott a legjobban. A három magyar versenyző a mezőny hátsó harmadából várja a folytatást.

Nehézsúlyúak a Balatonon

Balatonfüreden rendezik keddtől a Finn Silver Kupát, amely a Finn Dingi hajókategóriában egyben U23-as világbajnokság is. A magyar színeket három versenyző képviseli, nekik elsősorban a tapasztalatszerzés lehet a céljuk. A mezőny rendkívül erős, a rendezők az időjárástól függően tizenhárom futam lebonyolítását tervezik.

Viviennek (kétszer) nyolc

Keszthelyi Vivien, az Audi tehetséggondozó akadémiájának 16 éves autóversenyzője a TT Cup sorozat legfiatalabb tagjaként mindkét hollandiai futamot pontszerző helyen fejezte be, ráadásul az idei szezonban a legjobb versenyén van túl.

Garda-tó után, Japán előtt

A vitorlázó Gyapjas testvérpár – Balázs (22) és Zsombor (19) – mozgalmas időszakot él. Noha még juniorkorúak, már a 470-es hajóosztály felnőttmezőnyében is bontogatják szárnyaikat. Előbb a felnőttek Európa-, majd világbajnokságán vettek részt (mi több, az úgynevezett Arany csoportban szerepelhettek, amire bő két évtizede nem volt példa a magyar vitorlássportban), majd a negyedik helyen végeztek a korosztályos Eb-n. A balatonföldvári kettős mindezek után hamarosan Japánt veszi célba, ahol előbb a junior-világbajnokság, majd a Világ Kupa keretében száll vízre.

Csigák, pumák, sikerek

Háromszéki Petra terepíjászatban nyert junior Európa-bajnokságot a hónap elején a németországi Hohegeiss városát övező sűrű fenyőerdőkben. A MOL Új Európa Alapítvány által támogatott, pilisjászfalui íjászlány remekül koncentrál, és a puma formájú célpont a mumusa.

Most jön az igazi munka

Élete első nemzetközi versenyére készülődött Marseille-ben, a vitorlás kikötőben egy debreceni kislány. Az alig tizennégy esztendős Gál Kincső a nyílt vízi junior Európa-bajnokságon részt vevő magyar csapat legfiatalabb tagja volt. Debütálása parádésra sikeredett. Az általában egy évvel idősebb ellenfelek között, azonnal dobogóra állhatott, harmadik lett a legrövidebb öt kilométeres távon.