A felnőtt jégkorong-válogatott korábbi csapatkapitánya, Vas Márton lett az U20-as jégkorong-válogatott szövetségi edzője. A korosztályos válogatott decemberben Lengyelországba utazik a divízió I/B csoportos világbajnokságra, a 38 éves szakvezetőt a kinevezéséről és a következő hónapok teendőiről kérdeztük.
Jégkorong
Élvonalban a piros-kékek
Szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy a következő szezonban a hazai felnőtt első osztályban szerepel a Vasas. A sajtótájékoztatón Markovits László klubelnök, Szuper Levente szakosztály-igazgató és Ladányi Balázs vezetőedző elmondták: nagy várakozásokkal indulnak neki a bajnokságnak.
Álomból valóság
A tavalyi évadban mutatott remek teljesítménye után profi szerződést kapott az UTE 19 éves játékosa, Szalma Zsolt. Honlapunkban beszélt az elmúlt esztendőről, klubszeretetéről és további terveiről is.
Újra itthon
Nyolc év ausztriai légióskodás után a MAC Budapestben folytatja pályafutását a 20 éves korosztályos válogatott jégkorongozó, Szabad Kevin. A fiatal támadó nagyon örült, de egy kicsit meg is lepődött korábbi klubja érdeklődésén. Az átigazolás révén a következő évadban már a szlovák Extraligában szerepelhet.
Svéd főnyeremény
Huszonhárom év után először 1/1-es hátvéd az NHL-drafton. A Buffalo Sabres a 18 éves svéd csodagyereket, Rasmus Dahlint választotta az első körben. Másodikként az orosz Szvecsnyikov (18), harmadikként a finn Kotkaniemi (17) kelt el.
„Kicsik” a bajnokcsapatban
Két utánpótláskorú játékossal is profi szerződést kötött a hazai Erste Ligában címvédő MAC Budapest jégkorongcsapata. A 19 éves Majoross Barnabást az utánpótlásegyüttesből „hozták fel” a nagyok közé, míg a 18 esztendős Kreisz Brúnó egyéves finnországi légióskarrier után tért haza a fővárosiakhoz.
Hoki és tanulás magyarul és németül
Kitűnő szezont zárt a német EHC München csapatában a 16 éves jégkorongkapus, Spiller Péter. A tavasszal bemutatkozhatott az U16-os válogatottban, és remek éve után kis híján elkelt az elsőszámú amerikai juniorbajnokság future draftján.
A jó úton tovább!
Ismét nagyszerű évet tudhat maga mögött a Fehérvár AV19 18 éves jégkorongozója, Vértes Nátán. Nem is csoda, hogy az év legjobb ifjúsági játékosának választották. Honlapunknak beszélt edzőiről, az EBEL-ről és természetesen a nemrégiben átvett díjról is.
Új klub, nagy remények
Junior korú játékossal erősítette meg védelmét a 2017/18-as évadra nagy terveket szövögető FTC felnőtt jégkorongcsapata. A fővárosi együttes a MAC Budapest 19 éves játékosát, Sarcia Antoninót szerezte meg egy évre. A fiatal bekk igen elszánt, hiszen már első ferencvárosi évében bajnoki döntőbe jutna csapatával.
Éltek az eséllyel
A UTE együttesében a legutóbbi szezonban is rendre jégre léptek a még utánpótláskorú játékosok az Erste Ligában. A napokban három fiatal, Márkus Levente (18), Pokornyi Dávid (18) és Szalma Zsolt (19) profi szerződést kapott a klubtól. Róluk, az újpesti klubfilozófiáról és az utánpótlás feladatairól a vezetőedző, Szilassy Zoltán nyilatkozott honlapunknak.