UtánpótlásSport
2026. április 27.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

Két év svédországi légiós karrier után a következő évadtól újra a MAC Budapest együttesében szerepelhet Bugár Gábor. A felnőttcsapat tagjaként az lesz a célja, hogy a helytálljon. Könnyebbséget jelent, hogy a klubban senkit és semmit nem kell neki bemutatni, hiszen valójában „hazatért”.

Marad az élvonalban

Második szezonját zárta a 17 éves Kozma Dávid a svéd Karlskrona élvonalbeli U18-as együttesében. A magyar játékos szezonját sérülés hátráltatta, az év végére lendült a formába, a csapat viszont így is kiesett. Ő viszont ennek ellenére az elsőosztályban szerepel ősztől. Erről, a svéd jégkorongról és a terveiről is beszélt az Utanpotlassport.hu-nak.

Előznek az utódok

Kitűnő mérkőzéseket hozott a vasárnap befejeződött dániai A csoportos jégkorong-világbajnokság, amelyen remekeltek az utánpótláskorú játékosok. Közülük leginkább a finn Sebastian Aho (20) emelkedett ki, aki 9 gólt ütött és 9 aszisztot jegyzett, ezzel pedig a torna legjobb támadójának választották.

Fehérváron a feljutásért

A nemzetközi szövetség dániai kongresszusán eldőlt: hazai környezetben, Székesfehérváron léphetnek jégre az U18-as fiúk a jövő évi divízió I/B csoportos jégkorong-világbajnokságon. A szintén I/B-ben szereplő U20-asok Lengyelországba, az I/A osztályhoz tartozó U18-as leányok pedig Ausztriába utaznak majd.

Német iskola

Kitűnő évet zárt az Augsburg U19-es jégkorongegyüttesének magyar légiósa, Péter Donát. A 17 éves csatár a mostani évadban az ötödik helyen végzett a csapatával a német korosztályos ligában. A remek szezonról, a tervekről, de még az öt évvel ezelőtti Németországba szerződéséről is beszélt honlapunknak.

Finn hoki és magyar érettségi

Eredményes első évet zárt Finnországban az U20-as jégkorong-válogatott játékosa, Kreisz Brúnó. A 18 esztendős csatár tavaly nyáron a MAC-ból került a KalPa együtteséhez, amellyel meg is nyerte a juniorligát. A most érettségiző hokis a következő évadot is a finn ligában töltené, a korosztályos válogatottal pedig a feljutást célozza meg decemberben.

Kiválasztottak között

Kedden rajtol két helyszínen, a franciaországi Anglet-ban és a spanyolországi San Sebastianban a World Selects Cup elnevezésű U14-es meghívásos nemzetközi jégkorongtorna. A hatnapos eseményre a magyar csapat is elutazott; az első mérkőzését kedd délelőtt a csehek ellen játssza.

Mindig észnél kell lennie

Az elmúlt évadban duplázó Fehérvár AV19 U20-as együttesének egyik vezére volt Szeles Martin. A 19 éves kapus lassan már tizenötödik évét tölti a Volánban, remekül védett a szezonban, és most már a hazai felnőttligára készül.

Fiatalos bulik várhatók Dániában

Harminc utánpótláskorú játékossal a mezőnyben kezdődik pénteken az A-csoportos jégkorong-világbajnokság Dániában. A legtöbb fiatalt (5) az aranyéremre is esélyes kanadai válogatott nevezte.

Északi arany

A finn válogatott sikerével zárult az oroszországi U18-as A csoportos jégkorong-világbajnokság. Az északiak az egész tornán veretlenek maradtak, a döntőben az amerikaiakat győzték. A bronzérem a svédeké lett, a franciák pedig búcsúztak az élvonaltól.