Az Atomerőmű KSC Szekszárd 15 éves kosárlabdázója, Szücs Gréta nemcsak a saját korosztályában, a kadétok között szórja a pontokat, hanem a juniorok mezőnyében és a felnőtt másodosztályban is, eközben nemrégiben már az NB I/A-csoportban is debütálhatott.
Kosárlabda
Kosárlabda: többismeretlenes csoportban a magyar válogatott a debreceni U17-es leány-világbajnokságon
A magyar csapat a mexikóiakkal és egy-egy – egyelőre ismeretlen – európai és ázsiai válogatottal került azonos csoportba a nyári, hazai rendezésű U17-es leány kosárlabda-világbajnokság sorsolásán.
Kosárlabda: az első kalapban a magyar válogatott a debreceni U17-es leány-világbajnokság sorsolásán
Március 22-én, kedden tartják az idei, hazai rendezésű U17-es leány kosárlabda-világbajnokság csoportjainak sorsolását. A magyar válogatott a legjobbak között, az első kalapban kapott helyet.
Kosárlabda: Drahos Leila vezérletével az országos döntőért hajt a Szeged kadétcsapata
A Szegedi Kosárlabda Egylet játékosai a nagy akadémiák csapataival is felveszik a versenyt a kadét leánybajnokságban. A Tisza-partiak sikereiben oroszlánrészt vállal a 14 éves, korosztályos válogatott irányító, Drahos Leila, aki a pontjai mellett a védekezésben is élen jár.
Kosárlabda: családként küzd a juniorbajnoki címért a DEAC
A DEAC U18-as fiú kosárlabdacsapatának játékosai az idén nemcsak a nyolcas döntőbe jutnának, hanem a bajnoki aranyat is kiérdemelnék.
Kosárlabda: a rájátszásban is nagy szerep juthat az utánpótláskorúaknak a női NB I/A-csoportban
Sorra vettük, kikre hárulhat fontos szerep a pénteken rajtoló rájátszásban a 2002-ben vagy azután született játékosok közül a női első osztályú kosárlabda-bajnokságban.
Kosárlabda: kialakult az országos döntő mezőnye az U20-as férfibajnokságban
A legutóbbi forduló eredményeivel biztossá vált, mely négy-négy A- és B-csoportos csapat jut be az évad végi országos döntőbe az U20-as férfi kosárlabda-bajnokságban.
Kosárlabda: az oroszok kizárása a nyári korosztályos világversenyek erőviszonyait is átírhatja
Több más sportági világszervezethez hasonlóan a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) is kizárta az orosz csapatokat a versenyeiről, és a döntés a nyári utánpótlás-világeseményeket is érinti. Utóbbiról Székely Norbertet, a felnőtt női válogatott szövetségi kapitányát, és egyben az utánpótlásért felelős szakmai koordinátort kérdeztük.
Kosárlabda: kitettek magukért a fiatalok az alapszakasz utolsó fordulójában a női NB I/A-csoportban
Az U20-as korosztály képviselői közül Madár Eszter (Vasas), Boros Júlia (BEAC) és Dombai Réka (Győr) is jó teljesítménnyel zárta az alapszakaszt a felnőtt női első osztályú kosárlabda-bajnokságban.
Kosárlabda: a Zsíros Akadémia már a leányszakágban is az elitbe tartozik - VIDEÓ
A Zsíros Tibor Kosárlabda Akadémia Kőbánya leányszakága szintet lépett az elmúlt években, a korosztályos csapataik immár folyamatosan a legjobbak közé tartoznak, és rendre résztvevők az országos döntőkben. Az M4 Sporton látható Jövünk! című magazin stábja a kőbányaiak edzésén forgatott.