Második és egyben utolsó idei felkészülési mérkőzését játssza péntek este az U21-es válogatott; az oroszok elleni találkozó előtt Gera Zoltán szövetségi edző tartott sajtótájékoztatót.
Labdarúgás
Labdarúgás: mégis folytatódhatnak az utánpótlás-bajnokságok
Hétfőn még úgy látszott, hogy a férfi NB I-et és NB II-t, illetve a női NB I-et leszámítva leállnak a labdarúgó-bajnokságok, kedd estére változott a helyzet: jelenleg úgy fest, hogy minden osztályban – így az utánpótlásligákban is folytatódhatnak a küzdelmek.
Labdarúgás: Schön újabb gólt szerzett, ezúttal is az MTK-ban játszott a legtöbb U20-as fiatal
Az NB I tizedik, egyben csonka fordulójában csak három együttesben léptek pályára 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar játékosok. Leginkább az MTK Budapest fiataljai örülhettek, Schön Szabolcs (20) csodálatos góllal járult hozzá a Mol Fehérvár legyőzéséhez.
Labdarúgás: még többet bizonyítana a Honvédban Németh Dániel (17)
A korosztályos válogatott csatárreménység, Németh Dániel (17) nagy lehetőséget kapott a Budapest Honvéd NB I-es csapatában, hiszen a koronavírus-járvány által sújtott együttesben a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia ellen is pályára léphetett az élvonalban.
Labdarúgás: „Megtanultam leküzdeni a hullámvölgyeket” – Gergényi Bence
Szeptember hónap legjobbjának választották az NB I-ben, pedig még csak 22 éves és bal oldali védő. Gergényi Bence, a ZTE fiatalja noha már felnőttnek érzi magát, az U21-es válogatott tagjaként alakítana nagyot a jövő évi Európa-bajnokságon.
Labdarúgás: elszaporodtak a pótolandó mérkőzések a kiemelt korosztályos bajnokságokban
Miközben az NB I-es klubok sorra utasítják el a halasztási kérelmeket, az U19-es, U17-es és U16-os első osztályú bajnokságban összesen 48 (!) mérkőzés vár pótlásra azért, mert a koronavírus-fertőzések miatt nem lehetett az eredeti időpontban lejátszani.
Labdarúgás: megragadna az NB I-ben a Paks 17 éves középpályása, Vas Gábor
Húsz perc játékkal és egy kapufával vetette észre magát a Budafoki MTE elleni idegenbeli, vasárnapi NB I-es mérkőzésen a Paksi FC 17 éves középpályása, Vas Gábor.
Labdarúgás: Csoboth Kevin visszatért, de új kihívást keres
A 20 éves utánpótlás-válogatott támadó, Csoboth Kevin visszatért sérülése után a Benfica B-be, mégis úgy döntött, elhagyja a portugál sztárklubot.
Labdarúgás: megdőlt a szezoncsúcs – majdnem 1600 percet játszottak az U20-as fiatalok az NB I-ben
Az NB I 9. fordulójában, kilenc együttesben összesen harmincan (!) kaptak lehetőséget a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül, és csaknem 1600 percet töltöttek a pályán; ráadásul tizenketten most debütáltak az élvonalban.
Labdarúgás: „Nem volt életem meccse” – mondja az Inter ellen debütáló Balogh Botond
Pályafutása első Serie A-mérkőzését játszotta szombaton a 18 éves középpályás, Balogh Botond, aki a döntetlen ellenére sem maradéktalanul elégedett a teljesítményével.