A 2006 óta Londonban élő Kohári István olyan kis egyesületnél dolgozik utánpótlásedzőként, amelyben csak a játék szeretete a hajtóerő. Sterling, Rashford, Sancho ide vagy oda, bizony az angol futball felvirágozásának is vannak áldozatai. Akik viszont úgy vannak vele: „ebből is kihozzuk a legjobbat!”
Labdarúgás
Labdarúgás: fiatalok „profik” Fehérváron – VIDEÓ
Az M4 Sporton látható Jövünk! magazinban a MOL Fehérvár három fiatal játékosa, Dinnyés Olivér, Tóth Attila és Papp Marcell ejtett szót a klubban való helyzetéről – VIDEÓ.
Labdarúgás: az MTK-nevelésű Balogh Botond (18) bemutatkozott Olaszországban
A 18 éves Balogh Botond végigjátszotta a Pescara elleni Olasz Kupa-mérkőzést a Parma színeiben, amelyen csapata 3–1-re győzött.
Labdarúgás: Megyeri Gábor minél közelebb kerülne az AS Roma felnőttcsapatához
A Budapest Honvédból az AS Roma labdarúgócsapatába kölcsönszerződéssel érkező 17 éves kapus, Megyeri Gábor előbb a Farkasok U19-es együttesébe verekedné be magát
Labdarúgás: kinevezése után szakmai megújulást ígér a Magyar Futball Akadémián Simon Miklós igazgató
A Budapest Honvéd második csapatát vezetőedzőként irányító, utánpótlás-szakmai koordinátor Simon Miklós vette át a távozó Uwe Scherr helyét a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatói posztján.
Labdarúgás: magasan az előző fordulóban lépett pályára a legtöbb U20-as fiatal az NB I-ben
Az NB I 8. fordulójában, kilenc együttesben összesen huszonegyen (!) kaptak lehetőséget a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül, ami rekord az aktuális évadot tekintve.
Futsal: az Aramisban nem félnek mély vízbe dobni a gyerekeket
Nagy titok nincs, miért az Aramis SE neveli ki a legtöbb futsalreménységet, mindenesetre az biztos, hogy a budaörsi egyesületnél egyik klub sem támaszkodik jobban a saját utánpótlására.
Fontos változások a magyar akadémiákon: így igazolhatnak külföldre a fiatalok
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint csak abban az esetben igazolhat a sportoló a sportakadémiáról külföldi szervezethez, ha az országos sportági szakszövetség által szervezett, felnőtt korosztályú versenyrendszerben legalább 10 mérkőzésen pályára lépett, és meccsenként legalább 70 perc tiszta játékidőt a pályán töltött.
Labdarúgás: az MTK nyerte a legtöbb U20-as játékpercet számláló klubok csatáját az NB I-ben
Az NB I 7. fordulójában, nyolc együttesben tizenöten összesen 822 percet töltöttek a pályán a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül.
Labdarúgás: Nem egy gép – Roberto Carlos magyar fia, Cristo boldog gyerekkorát éli
Aranylabdás álmok, extra genetika és támogató családi háttér, avagy így sincs kőbe vésve, hogy labdarúgóvá válik, ha felnő a 13 éves Cristofer Roberto da Silva Horváth, becenevén Cristo. A magát elsősorban magyarnak tartó fiú ugyanis vízilabdázik, nyelveket beszél és egy sztárokkal teletűzdelt Fortnite-csapat tagja. A legjobban azért mégis a focit szereti.