A 2020–2021-es évadtól jelentős változások lépnek életbe az U16-os, U17-es és U19-es, vagyis a kiemelt bajnokságok versenyrendszerében. A módosítások vélhetően azt a célt szolgálják, hogy a fiatalok a saját útjukat járják, ne pedig az eredménykényszer miatt játsszanak egy-egy utánpótláscsapatban.
Labdarúgás
Labdarúgás: már a negyeddöntőket rendezik az UEFA Ifjúsági Ligában
Kedden és szerdán játsszák le az UEFA Ifjúsági Liga, vagy ismertebb nevén ifi BL negyeddöntőit. Kiderül, vajon a címvédőt búcsúztató, Major Sámuelt (18) is foglalkoztató Salzburg legyőzi-e a szintén favoritnak tartott Lyont, valamint az is, folytatja-e menetelését a Raúl vezette Real Madrid.
Labdarúgás: vissza a realitás talajára – csak öt U21-es fiatal kezdett az NB I-ben
Egy meccs kivételével lejátszották az új NB I-es évad nyitófordulóját a csapatok: a 2000. január 1-jén vagy az után született, magyar fiatalok közül öt együttesben, kilencen összesen 473 percet töltöttek a pályán.
Labdarúgás: Le kell rakni valamit az asztalra, hogy elfogadjanak – Molnár Rajmund
A tavaly októberben a Budapest Honvéd-MFA-tól a portugál Benfica U19-es csapatába igazolt Molnár Rajmund kitűnően érzi magát Lisszabonban. Ameddig csak lehet, ott maradna, hiszen mindig is arról álmodott, hogy légiósként Európa egyik meghatározó klubjának játékosa legyen.
Labdarúgás: az idén egyetlen utánpótlás-válogatott sem lép pályára tétmérkőzésen
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntésének értelmében az összes utánpótlás-korosztály őszre tervezett Eb-selejtező tornáját elhalasztották, valamint a meccsek számát is jelentősen csökkentették. Ezzel eldőlt, hogy a korosztályos magyar válogatottak 2020-ban egyáltalán nem lépnek pályára tétmérkőzésen...
Labdarúgás: vasárnap sem maradunk topfoci nélkül – folytatódik az UEFA Ifjúsági Liga
Két nyolcaddöntővel, az Inter–Rennes és a Juventus–Real Madrid párharcokkal tér vissza az UEFA Ifjúsági Liga 2019–2020-as kiírása, amelyet a felnőtt BL-hez hasonlóan szintén egymeccses lebonyolításban rendeznek a svájci Nyonban.
Labdarúgás: Németh András három évvel hosszabbított Belgiumban
Három évvel meghosszabbította szerződését a belga RKC Genk U17-es válogatott labdarúgója, Németh András.
Labdarúgás: az U19-es fiúk Eb-jét elhalasztották, az U17-es lányokét törölték
Az UEFA elhalasztotta az U19-es fiú labdarúgó Európa-bajnokságot, az U17-es lányok kontinenstornáját pedig törölte.
Labdarúgás: „Tehetséges fiatalból követendő példa" – szerződést hosszabbított Szendrei Norbert
További három évig erősítheti a Budapest Honvédot a koronavírus-járvány okozta kényszerszünet után az együttes kezdőcsapatába berobbanó Szendrei Norbert. A 20 éves utánpótlás-válogatott középpályás jelenleg éppen sérüléséből lábadozik, ettől függetlenül már most követendő példa az NB I-es szereplésről álmodozó kispesti fiataloknak.
Labdarúgás: U20-as játékosok, akik rendszeresen pályára léphetnek az NB I új évadában
A hét végén rajtol a labdarúgó NB I új évada. Vajon kik lesznek az élvonalbeli bajnokság fiatal felfedezettjei? Hogyan változott az évek során az úgynevezett fiatalszabály?