„Az előrelépéshez az edzőknek kell változni, mert sok az ügyes gyerek és sajnos sok az ügyetlen edző” – vélekedik a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként is tevékenykedett Pintér Attila, aki átfogó tanulmányt készített a hazai futball utánpótlásképzéséről.
Labdarúgás
Labdarúgás: a fiatalok szemszögéből is újraindult a magyar foci?
Szombaton három létfontosságú tétmérkőzéssel tért vissza hazánk a nemzetközi futballtérképre, s ezeken összesen nyolc utánpótláskorú fiatal játékában gyönyörködhettünk. Nem állt fejre a világ a kéthónapos kényszerszünetben: legtöbben az MTK Budapest színeiben léphettek pályára, míg a Mezőkövesd és a Mol Fehérvár összecsapásán ezúttal sem a magyar reménységek vitték a prímet.
Labdarúgás: Münchenből mehet Madridba Marcelo utódja
Spanyol sajtóértesülések szerint Bayern München 19 éves kanadai szélsőjét, Alphonso Daviest nézte ki a Real Madrid a már 32 éves Marcelo pótlására.
Labdarúgás: Matheus Cunhát (20) lecserélték, így láthatta fia születését
Az Union Berlin elleni, péntek esti Bundesliga-mérkőzésen nem sokkal a lecserélése után elhagyta az Olimpiai Stadiont a húszéves Matheus Cunha, a Hertha BSC labdarúgója, aki így idejében érkezett a kórházba, a fia születésére.
Labdarúgás: felszegett fejjel folytatják a munkát a Honvéd-MFA akadémistái
„Az utánpótlásfoci nem a bajnokságok végeredménye miatt jött létre, hanem a játékosok fejlesztéséért, úgyhogy most is ugyanolyan fontos a munkánk" – vallja Simon Miklós, a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttesének vezetőedzője, aki azért nem rejtette véka alá, hogy csalódott a korosztályos bajnokságok lezárása miatt.
Az újpesti utánpótlás-nevelés egyesítése zárhatja le a címervitát?
Az Újpest FC labdarúgóklub belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet Facebook-videóban üzente az Újpesti Torna Egyletnek, hogy pontot tenne a címerbotrány végére, és egyesítené az újpesti utánpótlást. Az UTE reagált a megjelentekre.
Labdarúgás: világklasszis lehet a 20 éves Havertz – a kérdés, hogy hol?
A 20 éves Kai Havertz egyből duplázott a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetet követően újraindult Bundesliga hétfő esti mérkőzésén. A Leverkusen legígéretesebb labdarúgóját, a klub korábbi német válogatott védője, Jens Nowotny is méltatta.
Labdarúgás: stílusos focival érdemelte ki az ifi BL-szereplést az ETO FC Győr
Jó szellemű, hosszú ideje együtt pallérozódó társaság képviseli hazánkat az UEFA Ifjúsági Liga következő évadában – állítja Tuboly Frigyes, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia igazgatója, aki szerint a győri utánpótlás-nevelést nem az eredmények hajszolása, hanem a stílusos foci elsajátítása jellemzi.
Labdarúgás: a szövetség befejezettnek nyilvánította a 2019/20-as korosztályos évadot
Az MLSZ döntése értelmében hivatalosan is véget értek a korosztályos bajnokságok; helyezettek, illetve végeredmény alapján feljutók és kiesők nincsenek, az UEFA Ifjúsági Ligában az ETO FC Győr U19-es csapata indulhat.
Labdarúgás: Mbappé megosztaná a Ligue 1 aranycipőjét
A Paris Saint-Germain 21 éves játékosa, Kylian Mbappé több akciógóljának köszönhetően kapta meg a bejezettnek nyilvánított francia labdarúgó-bajnokság aranycipőjét. A világbajnok futballista azonban megosztaná a díjat a szintén 18 gólos Wissam Ben Yedderrel.