Már csak egyet kell aludni, hogy útjára induljon a labda az öreg kontinens „legidősebb” korosztályának (U21) viadalán, amit idén Olaszországban és San Marinóban rendeznek a jövő ifjú titánjainak. A vasárnap rajtoló futballünnep előtt ízekre szedtük az Eb bivalyerős mezőnyét. Körkép a 17 éves belga gimnazistától a 125 meccses rutinnal felvértezett Bundesliga-rókáig.
Labdarúgás
A Real 18 éves japán Messije és a 64 milliós Chelsea-igazolás – róluk is szólhat a futballnyár
Ezen a nyáron labdarúgásban három kontinensbajnokságot is rendeznek: a pénteken kezdődő Copa América, a szombaton rajtoló, észak- és közép-amerikai CONCACAF Arany-kupa és a június 21-én induló Afrika-kupa előtt szétnéztünk az utánpótláskorú játékosok között, kikre érdemes figyelni a három tornán, kik lehetnek a nyár felfedezettjei. Körkép a brazil és az argentin védő ígéretektől, a venezuelai kapustehetségen át a „japán Messiig” és a Chelsea 64 millió eurós amerikai szélsőjéig.
A PSG és Manchester City is összecsap a Puskás Akadémiával az U15-ös hollandiai tornán
Hollandiai kupára utazott a Puskás Akadémia U15-ös csapata, ahol a világ legnagyobb egyesületeinek utánpótlásgárdáival mérkőzik meg. A csoportmeccsek során a magyarok a PSG és a Manchester City fiataljaival is találkoznak.
Egy tini a világ legértékesebb futballistája
A 19 esztendős Kylian Mbappé a jelenlegi legértékesebb futballista az egész világon, legalábbis a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) számításai szerint.
Új módszertan a futballoktatásban – Spanyolországból
Múlt héten egy kétnapos edzőtovábbképzés keretében Magyarországon járt a Katalán Labdarúgó-szövetség edzőképzésének instruktora, Gerard Font Hernández, aki kétnapos kurzust tartott főképp utánpótlásban dolgozó magyar szakembereknek az Új Hidegkuti-stadionban. Bemutatta a Smartfootball oktatásmódszertani iskola alapelveit, amely a hagyományos utánpótlás-neveléstől teljesen eltérő módon közelíti meg a labdarúgás oktatását.
Dunakeszire érkezik a BL-győztes Liverpool U13-as focicsapata
Illusztris társaság gyűlt össze a Gallini-kupa pénteken startoló magyarországi selejtezőjére. Az angol BL-győztes Liverpool utánpótlás-együttese mellett többek között Olaszországból, Horvátországból, Szlovákiából és Romániából is érkeznek U15-ös, illetve U13-as csapatok.
Labdarúgás: a Fradi két meccsen tíz gólt szerzett a Vidi elleni U17-es osztályozón
A Ferencváros U17-es labdarúgócsapata egy éven belül másodszor vívta meg sikerrel a három korosztály élvonalbeli szerepléséről döntő osztályozót. A Fradi idén a Mol Vidit verte meg, a fővárosiak a párharc mindkét meccsét megnyerték, 10–3-as összesítéssel győztek, és maradtak első osztályúak.
Labdarúgás: a fiatalok fejlődése érdekében újít az MLSZ
Az MLSZ elnöksége keddi ülésén az utánpótlásképzés javítására irányuló fontos kérdésekkel foglalkozott. Miután meghallgatták a beszámolót a közelmúltban zárult sportigazgatói és akadémia igazgatói képzésekről, megtárgyaltak egy intézkedési csomagot, amely arra irányul, hogy a legtehetségesebb fiatal játékosok minél többet játszanak a profi bajnokságokban. Döntés született az utánpótlás-bajnokságok átalakításáról is.
Labdarúgás: a BBC Szoboszlait (18) választotta a meccs emberének a Wales ellen vívott Eb-selejtezőn
Nyolcvanhárom percen át a magyar felnőttválogatott egyik legveszélyesebb játékosaként futballozott a walesiek ellen a Salzburg 18 éves titánja az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominik teljesítménye a nemzetközi médiában sem maradt észrevétlen, a BBC egyenesen a mérkőzés emberének választotta a centik híján gólt szerző középpályást.
Labdarúgás: ilyen sem volt még – Ukrajna–Dél-Korea döntő az U20asvb-n!
Kialakult a döntő párosítása a lengyelországi U20-as labdarúgó-világbajnokságon: az egyformán az első fináléjára készülő Ukrajna, Dél-Korea páros vasárnap Lódzban dönt majd a korosztály világbajnoki címéről, miután előbbi Olaszországot, utóbbi pedig Ecuadort győzte le a legjobb négy között.