UtánpótlásSport
2026. május 1.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

Kevesebb mint egy hónap, és megkezdi szereplését az Európa-bajnokságon a magyar U17-es labdarúgó-válogatott. Legutóbb tizenegy évvel ezelőtt szurkolhattunk a korosztálynak kontinenstornán. A még évekig együtt játszó csapat ma már NB I-ben futballozó két játékosával, az MTK-s Nikházi Márkkal és a gyirmóti Simon Andrással elevenítettük fel az akkori emlékeket, képet alkotva arról: mi várhat Szélesi Zoltán együttesére Horvátországban?

11-es, büntető

Százezer font pénzbírságot szabtak ki, és az angliai akadémisták igazolásától két évre eltiltották a Liverpool labdarúgóklubját, amiért szabálytalanul csábította el a Stoke City mindössze 11 éves játékosát.

Foci a barátságért újratöltve

Folytatódik a Gazprom nagysikerű kezdeményezése, a Foci a barátságért program. A 12 és 14 év közötti futballistapalánták az idén Szentpéterváron mérkőzhetnek meg, teljesen új rendszerben, klubcsapatok helyett különböző országokból érkezett vegyesválogatottakat alkotva. Ráadásul nemcsak rájuk, hanem a sportújságírói pályára készülő fiatalokra is gondoltak a szervezők.

A legjobbtól tanulni

A németek korosztályos együttese ellen, Telkiben kezdte meg felkészülését a májusi Európa-bajnoki selejtező elitkörre a Turtóczki Sándor által irányított női U19-es labdarúgó-válogatott. A világ egyik legerősebbjeként számon tartott ellenféllel szemben a siker nem lehetett valós igény, a tapasztalatszerzés volt a mieink fő feladata.

Arsenal: épülő utánpótlás

Az utóbbi hónapok nem az Arsenal felnőtt futballcsapatának sikereiről szólnak, de örömre is van okuk az észak-londoniaknak: felújították az Ágyúsok utánpótlás-akadémiáját, amelyet többmillió fontos beruházás keretében a legmodernebb eszközökkel szereltek fel.

Gólokat is lőttek a „gyerekek”

A válogatottmeccs miatt tartott, háromhetes szünet után folytatódott a labdarúgó NB I, az MLSZ „fiatalszabályába” tartozó, 1996. január 1. után született játékosokkal. Sorozatunkban ezúttal is szemügyre vettük: kik léptek pályára az U21-esek közül. Annyit előre elárulunk, hogy a korosztály képviselői gólokat is lőttek. Még új arcot is köszönthettünk közöttük.

Svájci módra

A klubot övező mérhetetlen szeretet, európai színvonal és tempó, tematikus edzések és lehetőség a topklubok látóterébe kerülésre. Mindezekről beszélgettünk a lassan már egy éve a svájci FC Zürich akadémiáján, annak is kiemelt csapatában védő, 14 éves Faragó Dániellel, az MTK Budapest egykori labdarúgójával.

Menni vagy nem menni

Manchester United, Arsenal, Bayern München, Chelsea. Néhány klub, amelynek a 15 éves skót reménység, Billy Gilmour felkeltette a figyelmét, és amelyek közül – úgy tűnik – a londoni kékek lesznek a befutók. A Glasgow Rangers ifjú futballistája korát meghazudtoló érettségének és technikai felkészültségének köszönhetően már rendszeresen edz a felnőttek között is, edzői azonban óva intik a skót klub elhagyásától.

Volt egyszer egy ígéretes csapat...

Kilenc év. Ennyi telt el azóta, hogy magyar korosztályos válogatott Európa-bajnokságon szerepelt. A 2008-ban egészen a bronzéremig menetelő U19-es együttesből – akárcsak a mostani U17-esből – többen már akkor külföldön futballoztak, ám ma a keret egyetlen tagja szerepel európai topbajnokságban. Megnéztük, hogyan alakult Sisa Tibor sokra hivatott – a következő esztendőben az U20-as vb-n szintén harmadikként végző – fiainak sorsa a kiemelkedő Európa-bajnoki teljesítmény után.

Búcsú – győztesen

Zsinórban második mérkőzésén nyert, az Európa-bajnokságról azonban így is lemaradt az U19-es labdarúgó-válogatott a csehországi Zlínben lejátszott selejtező elitkörében. Michael Boris együttese valósággal kiharcolta a győzelmet a skótok ellen, a magyar továbbjutáshoz elengedhetetlen osztrák győzelem azonban szinte egy pillanatig sem „fenyegette” a mieinket.