Három mérkőzés, három gól, továbbjutás. Ezekkel a szavakkal nemcsak Szoboszlai Dominik, de az U17-es labdarúgó-válogatott elitkörös teljesítményét is jellemezhetjük. A 16 éves középpályás utolsó pillanatokban szerzett góljaival szinte egyedül juttatta el az Európa-bajnokságra csapatot. Hogy mi az, ami kiemelte a társai közül, arról játékosügynököt és sportpszichológust is kérdeztünk.
Labdarúgás
Fantasztikus gól, csodás siker
Szoboszlai Dominiknak a hosszabbítás utolsó percében szerzett góljával 1-0-ra győzött az U17-es labdarúgó-válogatott Norvégia ellen az Európa-bajnoki selejtező elitkörének utolsó fordulójában, így eljutott a májusi horvátországi Európa-bajnokságra.
Jó barát, rossz ellenfél
Három lengyel gól esett a magyar U18-as labdarúgó-válogatott gyirmóti felkészülési mérkőzésén, a vendégek mégis csak 2-1-re nyertek. A két csapat hétfőn 11 órától, ugyancsak Gyirmóton, újra összecsap.
Kapós kapus
A francia másodosztályban szereplő Le Havre 17 éves tehetséges futballkapusára, a kimondhatatlan nevű Yorgan Agblemagnonra már Angliában is felfigyeltek. A legfrissebb hírek szerint a Premier League-ben szereplő Everton és Bournemouth is bejelentkezett a máris togói válogatott futballistáért.
Még él a remény
Az U19-es labdarúgó-válogatott negyven percen át emberhátrányban futballozva is 3-1-re legyőzte az osztrákokat az Európa-bajnoki selejtezősorozat csehországi elitkörében, így továbbra is versenyben van a továbbjutásért.
Dominik, dupla, diadal
Mi szóltunk előre, mondhatnánk a 16 éves Szoboszlai Dominik elitkörben bemutatott pazar fordítását látva. Az U17-es labdarúgó-válogatott középpályása már a korosztályos sport februárban megjelent évkönyvében, az Utánpótlássport 2016-ban is főszerepet kapott az őszi U17-es és U19-es Eb-selejtezőn nyújtott teljesítményével, csütörtökön azonban még arra is rátett egy lapáttal, és duplájával egymaga tartotta életben a fiatalabbik korosztály Európa-bajnoki álmait. De vajon ki is ő?
Szoboszlai a megmentő
Feledhető játékot követő feltámadást és bravúros fordítást mutatott be a magyar U17-es labdarúgó-válogatott az oroszok elleni Európa-bajnoki selejtező elitkör második mérkőzésén, amelyet a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik szenzációs szabadrúgásgóljaival nyert meg 2-1-re.
Pofon a házigazdától
Egyéni hibák, pontatlan játék, kihagyott büntető és vereség. Nagyjából így lehetne összefoglalni a továbbjutási esélyeit meglehetősen lerontó U19-es labdarúgó-válogatott első mérkőzését a Csehországban zajló Európa-bajnoki selejtező elitkörében.
Kluivert újratöltve
A 17 éves Justin Kluivert már külsőre is kiköpött apja, játéktudásban pedig talán túl is szárnyalhatja a Bajnokok Ligája-győztes, Európa-bajnoki gólkirály papát. Patrick Kluivert fia két hónappal ezelőtt mutatkozott be az Ajax felnőttcsapatában, legutóbbi mérkőzésén pedig első gólját is megszerezte a holland élvonalban. Posztját tekintve máshol futballozik, de édesapjához hasonlóan ő is nagy karriert futhat be.
Fájdalmas vereség
Csalódást keltően indult az Európa-bajnokságra jutásról döntő selejtező elitkör a magyar U17-es labdarúgó válogatott számára, amely az utolsó pillanatban szenvedett vereséget az izraeliektől. Noha Szélesi Zoltán együttese a hajrában könnyedén egyenlíthetett volna, vereségével jelenleg a csoport utolsó helyén áll.