Vasárnap véget ért a székesfehérvári junior és U19-es országos öttusabajnokság. A férfiaknál az U19-es Európa-bajnok Viczián Bence (19) nagy csatában szerezte meg az aranyérmet, Gyurka Márk Manót és Szép Balázst megelőzve, míg a fiatalabbak között Katona Bence (18) érte el a legjobb eredményt.
Öttusa
Öttusa: Kovács Eszter a női juniorbajnok
A 18 éves Kovács Eszternek nem volt gyenge pontja az öttusázók női juniorbajnokságán, így magabiztosan végzett az élen Gulyás Michelle és az U19-es győztes Breitner Hanna előtt.
Öttusa: őrzik lelkesedésüket a Volán Fehérvár fiataljai
Vörös Zsuzsanna igazgató elmondta, a járványhelyzet alaposan megviselte a Volán Fehérvár öttusa-szakosztályát, amely a nehezebb időszakban is igyekszik a legjobb feltételeket megteremteni a versenyzői számára.
Öttusa: Ez nem az a szellemiségű sportág lesz, amelybe beleszerettem – Guzi Blanka
A 21 éves öttusázó, Guzi Blanka szerint sérülésveszéllyel is járhat, hogy a nemzetközi szövetség a 2024-es párizsi olimpián kilencven percbe sűrítené bele a döntőket.
Utánpótlás-nevelés: Budaörsön fogott össze a KSI póló- és öttusaszakosztálya – VIDEÓ
A Jövünk! magazin a KSI Budaörsön indított előkészítő csoportjánál járt, amelyből kikerülve a gyerekek eldönthetik, vízilabdázni vagy öttusázni szeretnének tovább – VIDEÓ.
Öttusa: Tóth Dorka Sára az idén is a maximumra törekedett – VIDEÓ
Az UTE U17-es vb-bronzérmes öttusázója, Tóth Dorka Sára, aki nemrégiben debütált a felnőtt országos bajnokságon, a kényszerszünet utáni reményteljes visszatérésről és a várakozásairól is szót ejtett a Jövünk! magazinban.
Utánpótlás-nevelés: összefogott a KSI vízilabda- és öttusaszakosztálya
Az úszás magabiztos elsajátítása a fő cél a KSI Budaörsön indított előkészítő csoportjában, amelyből kikerülve a gyerekek eldönthetik, vízilabdázni vagy öttusázni szeretnének tovább.
Öttusa: Tóth Dorka Sára az U19-esek között is folytatná az éremhalmozást
Az UTE U17-es vb-bronzérmes öttusázója, Tóth Dorka Sára a múlt héten debütált a felnőtt országos bajnokságon, de jövőre még csak az U19-esek között kell helytállnia.
Öttusa: a bronzérmes Gulyás Michelle mellett is volt kitűnő fiatal a felnőtt ob-n
A 19 éves Gulyás Michelle a harmadik helyen végzett az öttusázók felnőtt országos bajnokságán, amelyen több fiatal is kitűnt egy-egy versenyszámban mutatott teljesítményével.
Öttusa: több korosztály is tesztelte az új versenyrendszert
A nők között a 21 éves Guzi Blanka, a férfiak mezőnyében a 20 esztendős Bőhm Csaba nyerte az öttusázók tatai tesztversenyét.