Alig egy hónap van hátra a kadét vívó Európa-bajnokságig, lassan kirajzolódik az utazó csapat összetétele. Ha az előzetes esélyeket és az elmúlt hónapok eredményeit nézzük a legmerészebb álmai a leány párbajtőrözőknek, illetve a Pusztai Liza vezette leány kardozóknak lehetnek, de természetesen a többi fegyvernemben is utaznak éremesélyes fiatalok.
Vívás
A junior négyesfogatok
Vészesen közeleg a márciusi oroszországi kadét és junior vívó Európa-bajnokság, lassan körvonalazódnak az utazó csapatok. Jelen állás szerint a legszebb reményei a fiú párbajtőrözőknek és a korosztályos világranglista-vezető Pusztai Lizát is felvonultató leány kardozóknak lehetnek.
Pompázó kardvirág
Összeszámolni is nehéz, mennyi korosztályos elsőséggel büszkélkedhet a 16 éves kardvívó, Pusztai Liza. A BVSC-Zugló versenyzője legutóbb a budapesti junior világkupaversenyt nyerte meg, tavaly pedig bronzérmet szerzett a felnőtt Európa-bajnokságon is. Sportági legendákat, edzőket, jelenlegi klasszisokat kérdeztünk arról, szerintük meddig juthat el a szakág legnagyobb hazai ígérete, minek tulajdonítják a folyamatos topformáját, s persze arról is: a vele foglalkozó szakembereknek mire kell ügyelniük annak érdekében, hogy a tizenéves tehetség valóban felnőtt klasszissá váljék?
Sportág, újsághirdetésből
Családban marad rovatunkban hétről hétre olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, s nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő… A kiválasztott kettősöket arra kérjük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. E heti főszereplőink: Lantos Gabriella Eb-ezüstérmes, többszörös világkupagyőztes tőrvívó és fia, Debnár Gergely, a BVSC-Zugló 20 éves, junior világkupa-bronzérmes párbajtőrőzője.
Sikeres Eb-főpróba
Három helyszínen, három fegyvernemben versenyeztek a hét végén a kadét vívók, akiknek ez volt az utolsó megméretésük a márciusi Európa-bajnokság előtt. A leány párbajtőrözők remekeltek, a csapatsiker mellett Büki Lili egyéniben is aranyérmet szerzett. A tőröző Szemes Gergő harmadik lett egyéniben, és a fiúcsapat, amelynek ugyancsak a tagja volt, csupán egy tussal maradt alul a döntőben az amerikaiakkal szemben.
Alföldről a hegytetőre
Már január első vasárnapján fegyvert ragadott, hogy az új esztendő világkupaversenyeinek olaszországi nyitányán folytassa eddig töretlen ívű menetelését – immár a juniorok között. A kadétkorosztályt frissiben elhagyó Petri Renáta, a honi vívósport egyik újabb ígérete. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott, 17 esztendős párbajtőröző az udinei erőpróbát úgy várhatta, hogy nagyszerű 2017-et hagyott maga mögött.
Négy a birkózók igazsága
Novemberi teljesítménye elismeréseként a Pénzügyőr SE birkózószakosztálya érdemelte ki a Decathlon, a MOB és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye elismerést, és a félmillió forintos díjat. A közönségdíjat és a vele járó százezer forintos vásárlási utalványt a Törekvés SE vívószakosztálya nyerte.
Párbajtőrezüst Udinéből
Újabb bravúrokat értek el a fiú párbajtőrözők a junior világkupa-sorozatban. Az udinei versenyen a BVSC-vívók remekeltek, Andrásfi Tibort a fináléban csak a világranglista-vezető tudta megállítani, míg Debnár Gergely éppen klubtársától kapott ki az elődöntőben. A női tőrözők versenyén Hajas Nóra legjobb magyarként a tizedik helyen zárt.
Pusztai Liza megvédte a címét
Pusztai Liza megvédte címét a budapesti junior kard világkupa-versenyen. A fiúknál Rabb Krisztián a harmadik helyen végzett, ezzel kisebbfajta bravúrt hajtva végre. A leányoknál jobb a mérleg, hiszen Nagy Valentina ötödik helyezése is értékes eredménynek számít. A fiúknál viszont csalódás, hogy csak hárman jutottak fel a harminckettes táblára.
Kardos kezdés
Junior világkupa-viadalt rendeznek szombaton Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban a kardvívóknak. A magyar versenyzők közül a leányok az esélyesebbek, a legjobbakat a döntőbe várja a szakvezetés. A fiúk mezőnyében szerényebbek az elvárásaink, ugyanolyan szereplés tőlük bravúr lenne. A másik két fegyvernem junior vívói Udinébe utaznak, szintén világkupaversenyen vesznek részt.