Az idei két – egyaránt Plovdivban rendezett – junior-világversenyen három bronzéremmel búcsúzott az utánpótlásévektől a korábban többszörös korosztályos Európa-bajnok párbajtőröző, Siklósi Gergely. A Budapesti Honvéd 19 éves sportolója nem kesereg azon, hogy nem sikerült vb-aranyéremmel átlépnie a felnőttek közé. Klubtársa, az olimpiai ezüstérmes Imre Géza ugyanakkor nem győzi dicsérni.
Vívás
A nyolcig tartott a lendület
Nagyjából a várakozásoknak megfelelően szerepelt a magyar küldöttség az U23-as vívók minszki Európa-bajnokságának harmadik napján: a legjobb vasárnapi eredmény Kun Anna nevéhez fűződik, aki nyolc közé jutott női párbajtőrben.
Bányai Zsombor bronzérmes
Az első nap visszafogott produkciója után szombaton magyar versenyző remek szereplésének is örülhettünk az U23-as vívók minszki Európa-bajnokságán: a 20 éves Bányai Zsombor férfipárbajtőrben bronzérmet szerzett.
Visszafogott kezdés
Az U23-as vívók fehéroroszországi Európa-bajnokságának első napján férfitőrben cseh, női kardban orosz győzelem született, a magyarok nagyjából a papírformának megfelelően szerepeltek.
Minszki pástokon
Erős csapattal szerepel a magyar vívóválogatott a pénteken kezdődő minszki U23-as Európa-bajnokságon, amelyen idén minden idők legnagyobb mezőnye gyűlt össze.
Szúrnak, vágnak, nyernek
A férfi tőr kivételével valamennyi szakág nyert érmet a vívók plovdivi kadet- és junior világ- és Európa-bajnokságán. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány szerint a sportág biztos alapokon áll.
Gimnazista a világ tetején
Szilágyi Áronról valószínűleg mindenkinek londoni és riói győzelme jut eszébe. A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó azonban korábban is ért el világraszóló sikert: 2007-ben, mindössze 17 évesen csapatban szerzett világbajnoki címet Szentpéterváron. Ezúttal a főszereplő segítségével elevenítjük fel a tíz esztendővel ezelőtt történteket.
Kettő a kislány: Liza vs Natalia
A friss kadetvilágbajnok Pusztai Liza a junior kardozók között is bronzérmet szerzett a plovdivi világbajnokságon, ami kivételes képességei alapján már nem is olyan nagy meglepetés. Nem úgy, mint a még nála is egy évvel fiatalabb mexikói, Natalia Botello teljesítménye: a közép-amerikai lány a mezőny számára teljesen ismeretlenül nyert aranyat a több évvel idősebbek között. Liza edzője, Bódy István segítségével összehasonlítjuk a két tinédzser legfőbb jellemzőit,
Két csapatbronz a végére
A férfi párbajtőr- és a női tőrcsapat is bronzérmes lett a plovdivi junior vívó-világbajnokságon. A magyar korosztályos csapat négy harmadik helyezéssel zárt.
Hat, nyolc – és még két esély
A női kardcsapat a hatodik, a férfitőrcsapat a nyolcadik helyen végzett a plovdivi junior vívó-világbajnokságon. A hétfői zárónapon a férfi párbajtőr- és a női tőrcsapat is az elődöntőbe jutásért küzd.