UtánpótlásSport
2026. szeptember 26.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

A férfiak Magyar-kupa négyes döntőjében egyetlen utánpótláskorú vízilabdázó sem volt eredményes, míg a nők mezőnyében többen is a kapuba találtak. Köztük a 18 esztendős Rybanska Natasa volt a legkiemelkedőbb, aki az elődöntőben kettő, míg a döntőben egy találatot jegyzett. Csapata, az UVSE megnyerte a trófeát.

Utat törnek a tehetségek

Nagy szerepet kapnak a férfi ob I mostani évadában az utánpótláskorú játékosok, akik javarészt a nevelőegyesületként működő UVSE és a KSI együttesében remekelnek igazán. Két, utánpótlás-válogatottal is foglalkozó szakembert kérdeztünk meg benyomásaikról.

Szabályváltozások elfogadva!

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) elfogadta a vízilabdára vonatkozó szabálymódosító-csomagot, amelynek célja leginkább a játék felgyorsítása. A szombathelyi ifjúsági világbajnokságon és az emlékezetes berlini Világkupán, a magyar sikerrel zárult eseményen is tesztelték ezeket.

Huszonegyeztek a lányok

Nyolc csapat, négy mérkőzés, tizenkét utánpótláskorú gólszerző, huszonegy találat ‒ így lehet tömören összefoglalni a női vízilabdázók ob I-es bajnokságának kilencedik fordulóját a fiatalok szempontjából.

Újoncként a nagyok között

Győzelem nélkül zárta a férfi OB I őszi szezonját az élvonalban újoncként szereplő KSI együttese. A javarészt utánpótláskorúakból álló sportiskolások vezetőedzője, Horváth János kiemelte: az elsődleges cél, hogy játékosai tapasztalatot szerezzenek a legjobbak között.

Már nem veretlen az ifjúsági címvédő

A BVSC-Zugló és az UVSE vízilabdázói játszották a hétvége háromfrontos rangadóját a fiú utánpótlás-bajnokságokban. Az ifjúságiak és serdülők között a lilák, a gyermekkorosztályban a zuglóiak diadalmaskodtak. Már csak két veretlen együttes van a mezőnyben: az FTC-Telekom serdülő- és a KSI SE gyermekcsapata.

Két forduló a szünet előtt

A múlt héten még tizenegy, a hétközi fordulóban hét, szombaton pedig mindössze öt utánpótláskorú vízilabdázó volt eredményes a férfi OB I-ben. Igaz, a KSI és az FTC-Telekom szombati párharcát elhalasztották a ferencvárosiak Szuperkupa-döntője miatt, amit ötméteresekkel egyébként meg is nyertek. Hosszabb szünet vár az élvonalbeli csapatokra, ugyanis csak január 12-én ugranak újra medencébe a pólósok.

Három bevehetetlen vár

Az ifjúsági, a serdülő- és a gyermekkorosztályban is már csak egyetlen együttes veretlen az utánpótláskorú vízilabdázók küzdelmeiben. A KSI SE és az UVSE háromfrontos rangadóját a sportiskolások nyerték 3‒0 arányban.

Hengereltek a lila fiatalok

Tizenegy utánpótláskorú vízilabdázó volt eredményes a férfi OB I hatodik fordulójában, igaz a Miskolc és a Szolnok együttese még vasárnap este medencébe ugrik, így ez a szám könnyen elképzelhető, hogy tovább nő. Mindegyik párosítás közül egyértelműen az UVSE és a KSI fiatal pólósai tűnnek ki, hiszen piszkosul fiatal keretük van, tele 2000. január 1. után született játékosokkal. A sportiskolások ifjoncai öt, míg a liláké tizenegy gólt termeltek.

Változott a versenyrendszer

Alaposan megváltoztatták a vízilabdázók utánpótlás-bajnokság lebonyolítási rendjét, hiszen az eddig jól megszokott négyes döntő helyett ‒ amely a bajnoki címet volt hivatott eldönteni ‒, az idei évadtól csak aranycsatát és bronzmérkőzést rendeznek az alapszakasz első négy helyezettje között. Értelemszerűen, az első két pozícióban végző gárda az aranyért, a harmadik és negyedik pedig a bronzért ugrik majd vízbe. Az ifjúsági korú fiúk tavalyi küzdelmeiben döntőt játszó BVSC-Zugló és KSI SE vezetőedzőjét, Kemény Kristófot és Horváth Jánost kérdeztük a versenyrendszer változásának lehetséges hatásairól.