Hosszú évek óta először nyert aranyérmet magyar férfi tőröző rangos tornán – januárban a kadét fiúválogatott tagjainak jött össze a bravúr az európai körverseny poznani állomásán. A 2017 februárjában kinevezett fiatal keretedzővel, Szabados Kristóffal beszélgettünk.
Vízilabda
Vasas-arany
Hat év után győzött a Vasas együttese az U21-es férfi vízilabdázóknak kiírt Komjádi-kupában. Plézer János csapata az elődöntőben az UVSE-t, a döntőben pedig a Miskolcot győzte le a hétvégi Final Fourban.
Egy felejthetetlenül sima győzelem
A magyar női vízilabda-válogatott kedden este papírforma-győzelmet aratott Franciaországban a Világliga selejtezősorozatának legutóbbi játéknapján. A 18 éves Magyari Alda számára bizonyosan örökké emlékezetes marad a 12-5-re, hiszen Chalons en Champagne-ban mutatkozott be a nemzeti csapatban.
Megvan a harmadik
Nyolc utánpótláskorú vízilabdázó tizenegy gólt dobott a férfi OB I kilencedik fordulójában. A legkiemelkedőbb teljesítmény ismét az UVSE fiataljai nyújtották, akik ezzel együtt megszerezték harmadik győzelmüket a bajnokságban, miután 9‒6-ra felülmúlták a debrecenieket.
Minden poszton otthonosan
A KSI SE utánpótlás-edzőjeként dolgozó olimpiai bajnok vízilabdázó Székely Bulcsú szerint a mostani tizenévesek között temérdek kiemelkedő tehetségű játékos van, akire érdemes odafigyelni. A felkészítési módszerek azonban valamelyest változtak ahhoz képest, amikor ő tanulta a sportág csínját-bínját. A szakembert az utánpótlás-nevelés változásairól kérdeztük.
Cél a címvédés!
December közepén véget ért az utánpótláskorú vízilabdázók bajnokságainak őszi szezonja. Az ifjúsági korosztály küzdelmeinek élén két együttes, a BVSC-Zugló és az UVSE várja pontazonossággal a tavaszi folytatást. Ezúttal a címvédő zuglóiak vezetőedzője, Kemény Kristóf mondta el észrevételeit.
Fél lábbal már a felnőttek között
A vízilabdázók élvonalának egyik legkellemesebb meglepetése eddig a javarészt utánpótláskorúakból álló UVSE együttese. A margitszigeti gárda jelenleg a B-csoport hatodik helyén tanyázik két győzelemmel és hat vereséggel. Legyőzte már a Kaposvári VK-t és a Tatabányát is, ami nem kis eredmény a fiataloktól. A gárda húzóembere pedig a korosztályos válogatott Baksa Benedek, aki honlapunknak adott interjút az ünnepek alatt.
Magasabb nívón
Tíz fordulón vannak túl az utánpótláskorú vízilabdázók a korosztályos bajnokságokban. Azon túl, hogy összegeztük a pontvadászatok állását, egy fiatal játékost és egy szakembert is megkérdeztünk a küzdelmek színvonaláról.
Minden jó, ha a vége jó
Temérdek eseményen vannak túl és megannyi élménnyel gazdagodtak az utánpótláskorú vízilabdázók a 2018-as évben. A viadalok közül a legkiemelkedőbbek a nyáron zajlottak, s a legnagyobb sikert az ifjúsági fiúválogatott érte el a szombathelyi világbajnokságon. Az alábbi cikkünkben visszatekintünk a legemlékezetesebb pillanatokra.
Légióskérdés
Miközben a Magyarországon játszó külföldi vízilabdázók egyöntetűen elismerik, hogy jelenleg a magyar bajnokság a legerősebb a világon, és az ő személyes fejlődésükhöz jelentősen hozzájárul, hogy egy ilyen ligában szerepelhetnek, vannak, akik szerint a klubonként engedélyezett négy légiós sok, és az ittlétük nem a sportág érdekeit szolgálja, ráadásul a fiatalok elől is elveszik a helyeket. Lesz-e korlátozás, és ha igen, hogyan tudják ezt lenyomni az ellenérdekelt hazai klubok torkán?