A fiúknál is akadtak kiemelkedő egyéniségek
Sorra vettük a hazai fiú kosárlabda-utánpótlás legkiválóbbjait a mögöttünk hagyott bajnoki évadból.
Sorra vettük a hazai fiú kosárlabda-utánpótlás legkiválóbbjait a mögöttünk hagyott bajnoki évadból.
Sorsoltak az U17-es és az U19-es leány labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőjére.
Szettveszteség nélkül ünnepelhetett bajnoki címet a Gyurkó Sándor vezette Kecskeméti Sportiskola csapata az U17-es fiúk kazincbarcikai országos döntőjében.
#Vívás
Videó
Az M4 Sporton látható Jövünk magazin stábja meglátogatta a tőrvívásban remeklő Kollár testvéreket.
#Kézilabda
Ezen a hétvégén Kölnben rendezik meg az EHF Youth Club Trophy (vagyis az ifjúsági BL) fiúszakági négyes döntőjét; a Veszprém is harcba száll az aranyéremért.
Az U20-as, az U18-as, az U16-os és az U15-ös korosztályban is aranyérmet szerzett az Győri ETO akadémiája; Kun Attila szakmai igazgatóval beszélgettünk.
Sorsoltak az U17-es és az U19-es leány labdarúgó-válogatott Eb-selejtezőjére.
A labdarúgó NB I-be tavasszal visszajutott Vasas FC bejelentette, hogy szerződtette a DVSC 19 éves kapusát, Engedi Márkot.
Kovács Bendegúz után a 16 éves Farkas Timót személyében újabb magyar csatár igazolhat az AZ Alkmaar labdarúgócsapatához.
Ezen a hétvégén Kölnben rendezik meg az EHF Youth Club Trophy (vagyis az ifjúsági BL) fiúszakági négyes döntőjét; a Veszprém is harcba száll az aranyéremért.
Az U20-as, az U18-as, az U16-os és az U15-ös korosztályban is aranyérmet szerzett az Győri ETO akadémiája; Kun Attila szakmai igazgatóval beszélgettünk.
Az U16-os fiú vízilabda-válogatott az idén Zágrábban vesz részt világbajnokságon.
Az M4 Sporton látható Jövünk magazin stábja meglátogatta a tőrvívásban remeklő Kollár testvéreket.
A korosztályos kardozók és a tőrözők is megtartották a következő idényre vonatkozó első válogatóversenyüket.
Amerikában is ritkán fordult elő, hogy egyazon nemzetközi viadalon kivétel nélkül ott legyen az indulók között a tekvondós Salim famíliának mind a négy sarja.
A Mestermunka című sorozatunkban ezen a héten Nagy Attilát, a békéscsabai női röplabdázás felemelkedésében kulcsszerepet vállaló, kiváló szakembert mutatjuk be.
Sorra vettük a hazai fiú kosárlabda-utánpótlás legkiválóbbjait a mögöttünk hagyott bajnoki évadból.
Sajtóhírek szerint a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornásza szexchates üzenetváltásba bonyolódott egy önmagát 13-14 éves kislánynak kiadó kamuprofillal.
Remekeltek a debreceni ifjúsági úszó országos bajnokságon a kisebb, vidéki klubokból kikerülő fiatalok, így mások mellett a békéscsabaiak is halmozták érmeket.
A fiúknál Antal Dávid hat számban nyert, a lányoknál Kokas Fanni négy elsőséget szerzett a szombaton véget ért, debreceni ifjúsági úszó ob-n.
Az ifjúsági úszó ob harmadik versenynapján is remekelt Antal Dávid, aki immár négy bajnoki címnél tart a szombati zárás előtt.
A magyar sportlövők több érmet szereztek a Plzenben rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén.
A Magyar Sportlövők Szövetsége főtitkára, Sinka László adott helyzetjelentést az összességében az idén is igen eredményes sportági utánpótlásról.
A Boros Márton János, Péli Nimród, Fekete Zalán alkotta magyar csapat bronzérmes lett a skeet trió versenyszámban az U18-as koronglövő Eb-n Eszéken.
Az elismerésre Fürdök Gábor kenu-, Létay Krisztián vízilabda- és Sleisz Gabriella birkózóedző aspirál.
Videó
A Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjjal kitüntetettek közül újabb három szakembert mutatunk be a Jövünk! magazinban.