Új mellúszó-elitműhely van születőben Békéscsabán?
Remekeltek a debreceni ifjúsági úszó országos bajnokságon a kisebb, vidéki klubokból kikerülő fiatalok, így mások mellett például a győriek, a nyírbátoriak és a békéscsabaiak is halmozták érmeket. A viharsarkiak ráadásul abban a mellúszásban jeleskedtek, amelyben a magyar utánpótlás az elmúlt években valamelyest hadilábon állt, ám úgy tűnik, Békéscsabán most két új kiemelkedő üdvöskéje is lehet ennek az úszásnemnek.
Nem voltunk híján a kimagasló teljesítményeknek az ifjúsági úszók Debrecenben rendezett országos bajnokságán. A hat számban is aranyérmes, nyírbátori Antal Dávid és a Jövő SC színeiben négy elsőséget begyűjtő Kokas Fanni mellett is akadtak kiemelkedő egyéni produkciók.
s egyúttal igazolva, hogy nem véletlenül látják benne sokan Gyurta Dánielnek, az úszásnem eddigi utolsó magyar világklasszisának az utódját. Petróczki áprilisban megnyerte a felnőtt ob-t is 100 mellen, és az akkori 01.01.01-es időeredménnyel megdöntötte Gyurta 19 évvel ezelőtti korosztályos országos csúcsát. Visszatérve a mostani ifi ob-hez: a viharsarki reménység 2010-es születésű klubtársa,
(31.81), a békéscsabai úszóiskola nem kis dicsőségére.
„Az, hogy pillanatnyilag mellúszásban van éppen két kiemelt ígéretünk kibontakozóban, az valamelyest a véletlennek, a szerencsés együttállásnak is köszönhető – mondta id. Petróczki Zsombor, a Békéscsabai Előre Úszó Klub edzője az Utánpótlássportnak. – Korábban például Perza Berta és Takács Botond személyében már a hát- és gyorsúszó számokban is akadtak nagyon tehetséges versenyzőink, hiszen Berta két éve még a gyerek ob-n öt érmet nyert, míg Botond – akit időközben a BSVC elcsábított tőlünk – tavaly nyolc aranyat nyert az utánpótlásban az országos bajnokságokon. Tehát, a fiam, Zsombor, illetve Izabella már nem az első fecske a klubunkban.
A mellúszásban másképpen működik a regeneráció a szériás edzések során, és jól meg kell találni a terhelés-pihenés aranyát. Bár ahhoz, hogy ez megfelelően működjön, olyan kiváló alanyok is kellenek, mint ők ketten. Hál'istennek az elmúlt időszakban mindkettejüket elkerülték a sérülések és betegségek, ezáltal a felkészülés zökkenőmentes lehetett, ami kulcstényezője volt annak, hogy nagyot tudtak fejlődni és előrelépni időeredményben. Bízunk benne, hogy a nyáron a válogatott tagjaként is jól tudnak majd teljesíteni a korosztályos Európa-bajnokságon."
Jelen állás szerint mindkét fiatal ott lehet majd az indulók között a júliusi, müncheni ifjúsági Eb-n. Várhatóan Petróczki Zsombor 50-en, 100-on és 200-on is rajthoz állhat, míg Nagy-Benedek Izabell 50-en és 100-on szerepelhet a bajor fővárosban. Továbbá Petróczkinak arra is megvan az esélye, hogy az augusztusi, párizsi felnőtt Eb-n a vegyes váltó tagjaként részt vegyen.
„Az első világversenyük lesz a nyári ifi Eb, de alapvetően mindketten előkelő helyen állnak a százas korosztályos európai ranglistán, ami biztató előjel.
illetve reméljük, ő majd a felnőtt Eb-n is szóhoz juthat."
Megfigyelhető, hogy az elmúlt években a kisebb, vidéki klubok sorra nevelik ki a nagy tehetségeket. Elég, ha csak a tatabányai Jackl Vivienre gondolunk, de említhetjük – a teljesség igénye nélkül – a már fentebb említett, nyírbátori Antal Dávidot, a győri Pápai Olivért, a zalaegerszegi Nagy Napsugárt, a kaposvári Kakuk Kopányt, a Komáromról induló, jelenleg Veszprémben fejlődő Bartalos Annát.
A debreceni ifi ob-n például a klubok közül az UNI Győr Úszó Sportegyesület zárt a legtöbb, 19 éremmel (7 arany, 5 ezüst, 7 bronz), de a Bátori Sárkány SE is 8 (6 arany és 2 bronz), míg a Békéscsabai EUK 5 éremmel (mind arany) végzett. Adódik a kérdés: vajon minek köszönhető a vidéki műhelyek előretörése?
– nyilatkozta Sós Csaba szövetségi kapitány. – Az Úszó Nemzet Program, a Héraklész Program, illetve összességében az a támogatás, amelyet az elmúlt években a kiemelt sportágfejlesztés lehetővé tett, láthatóan kezd is beérni. Ennek köszönhetően a megfelelő infrastrukturális feltételek mára már sok helyen adottak ahhoz, hogy minőségi munkát lehessen végezni. Ennek fényében számomra azért hatalmast meglepetést nem okoz, hogy a vidéki egyesületek versenyzői is jól teljesítenek, de
– ami természetesen rendkívül örömteli, hiszen a nagyobb konkurenciaharc csak jót tesz a fiatalok fejlődésének, valamint összességében az egész sportágunknak. A tehetség az mindenütt, ráadásul egyre több fiatal, szorgalmas, jól képzett edző párosul ehhez, ami a garancia a sikerekhez."
(Kiemelt képen: Petróczki Zsombor Forrás: MÚSZ)