Világhírű főszereplője lesz az immár hagyományosnak mondható Puskás–Suzuki Kupa U17-es nemzetközi labdarúgótorna nyitó programjának. A rangos eseményt immár negyedszer rendezik meg, a szervezők nagyon remélik, hogy az idén végre a házigazdák nyernek.Munkatársunktól A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a Magyar Suzuki Zrt.-vel közösen hozta létre Közép-Európa legrangosabb ifjúsági tornáját, amelyen Puskás leghíresebb klubja, a Real Madrid állandó résztvevő; ugyancsak mindig nevez „Öcsi” edzői karrierjének legeredményesebb együttese, a Panathinaikosz, amely a magyar vezetőedző irányításával 1971-ben bejutott a Bajnokcsapatok Európa Kupája döntőjébe. Természetesen a névadó anyaegyesülete, a Bp. Honvéd is mindig képviselteti magát, csakúgy, mint Ferencváros és a házigazda, a Videoton Puskás Akadémia. Volt már vendég a Slovan Bratislava (2009) és a világhírű AC Milan(2010) U17-es csapata, az idén pedig – először a torna történetében – indul a az egykori klasszis román válogatott támadó, Georghe Hagi nevét viselő konstancai akadémia alakulata is.
A csoportmérkőzések április 22. és 24. között Felcsúton, a helyosztók pedig 25-én, húsvét hétfőn lesznek a Videoton Sóstói stadionjában. A Puskás Akadémia több esztendeje partnere a Vidinek, az U17-es csapatot is közösen „üzemeltetik”, a játékosok a székesfehérvári együttes szerelésében lépnek pályára, természetesen a mezen ott díszeleg az Akadémia emblémája is.
Különlegesség, hogy az április 1-jei, pénteki sorsolásra Magyarországra érkezik, a Real Madrid és a spanyol válogatott egykori sztárjátékosa, aki jelenleg a klub intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója: Emílio Butragueno. A hajdani klasszis jól emlékezhet a székesfehérvári csapatra, hiszen a Videoton elleni, 1985-ös UEFA Kupa-döntő mindkét mérkőzésén játszott. A korábbi spanyol futballista nyilatkozatot ír alá Kovács Ferenccel, a Puskás Akadémia Szakmai Irányító Testületének tagjával a Felcsúti Sportiskola az Egyenlő Esélyekért program elindításáról. A „RealTanoda” a labdarúgás, a kosárlabda és további foglalkozások révén igyekszik elősegíteni a környéken élő nehézsorsú, részben roma gyerekek társadalmi felzárkózását.
Ami a futballtornát illeti: a házigazdák nem elégednének meg a Vidi huszonhat évvel ezelőtti, szenzációs második helyével, mindenképpen itthon szeretnék tartani a trófeát. Eddig ugyanis a Real Madrid (2008), a Ferencváros (2009) és a Bp. Honvéd (2010) büszkélkedhetett első hellyel. Mózner János edző és a fiatalok nagyon bíznak abban, hogy a gyönyörű, negyven kilós trófea Felcsúton marad.