UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-04-05 20:05

Daruval jött a segítség

Az U17-es kiemelt bajnokságban újabb három pontot szerzett a Honvéd-Magyar Futballakadémia, ezúttal a vendég Illés Akadémia-Haladás ellen, így már 54 pontos, és húsz meccsel a háta mögött fölényesen vezeti a táblázatot.

Hummel Mónika A Honvéd már az első negyedórában három gólhelyzetet alakított ki, s a lendületet csupán Milkó Dávid sérülése törte meg; a csatárt nem sokkal később le is kellett cserélnie Azoitei Catalinnak, a szombathelyiek edzőjének. Az első félidő közepén a hazaiak ígéretes szabadrúgáshoz jutottak, s az izgalmakat tovább fokozta a jelenet, amikor a vendégek menteni próbáló védője, Tamás Krisztián kapufára fejelte a labdát... A játékrész hajrájában a vasiak némiképp magukra találtak, de gólt éppúgy nem tudtak szerezni, mint riválisaik. A szünetet követően visszavettek a tempóból a fővárosiak, jóval kevesebb lehetőség adódott előttük, mint a térfélcsere előtt, ám – ilyen a futball... – mégis betaláltak: negyedórával a vége előtt a csupán négy perccel korábbanm csereként beállt Daru Bence könyörtelenül a hálóba vágta a szombathelyi kapusról, Gyurján Mártonról kipattanó labdát. A nézők a finisben sem unatkoztak, mert mindkét csapat alakított még ki helyzeteket, újabb gól azonban már nem született, s az 1-0 nyomán a Honvéd megerősítette helyét a tabella élén, az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Illés Akadémia pedig változatlanul a negyedik. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ITT.