2011-04-09 16:23
Illés szekerén
Az Illés Béla Futball Akadémia jelentős állami támogatáshoz jutott. A szombathelyi intézmény 255 millió forintot használhat fel a labdarúgó-utánpótlás képzésére. A vasnepe.hu részletes írásban számolt be arról, mit jelent a tetemes összeg az akadémia számára.
Forrás: vasnepe.hu Az Illés Akadémia 2007-ben nyitotta meg kapuit a Herman Ottó Kertészeti, Környezetvédelmi és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában. Az eltelt években a futballiskola egyre fejlődött, és 2010-ben már rangos címet kapott. A vasi intézmény a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége, az MLSZ akadémiai licenc bírálóbizottsága, valamint az MLSZ NB I-es bizottsága, akadémiai albizottsága értékelésében Magyarország legelitebb akadémiája lett. A szakmai munkára, a körülményekre eddig sem lehetett panasz, de most tovább javulhat a helyzet. Az idei állami költségvetésben 2,2 milliárd forintot különítettek el a labdarúgó-utánpótlás képzésére – a támogatás nagysá
gát mutatja, hogy a többi sportág utánpótlása együttvéve kap 2,4 milliárdot –, ami két részből áll: az Utánpótlás-nevelési programra 1,8 milliárdot, az újrainduló Bozsik-programra 400 millió forintot szánnak. A Magyar Labdarúgó Szövetség pályázatot írt ki az Utánpótlás-nevelési programban szereplő összegre, amiből több mint 1,2 milliárd forintot öt kiemelt labdarúgó akadémiának ítélt. Az Illés Béla Futball Akadémia, a győri Fehér Miklós Akadémia és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia 255-255, a budapesti Magyar Labdarúgó Akadémia 250, az agárdi Sándor Károly Akadémia 200 millió forintot kapott. A pénzt többek között edzők és szakemberek fizetésére, tornák szervezésére, versenyeztetésre, közoktatási és képzési feladatokra, fejlesztésekre, valamint a fiatalok fizetésére lehet költeni.
– Nemcsak az akadémia, hanem Szombathely számára is nagy dicsőség, hogy kiemelt kategóriába került az intézmény – mondta Tóth Miklós klubigazgató. – A pályázatban sok kritériumnak kellett megfelelni. Saját öltözőkkel, felújított kollégiumi szobákkal, füves és műfüves pályákkal kellett rendelkezni. Nálunk mindezek már az induláskor ki lettek építve. Természetesen a legfontosabb célokat tartalmazó tervet is csatoltuk az anyaghoz. A tavaly elnyert elit akadémia cím azonban nem játszott szerepet a döntésben. A kettő különböző dolog, a kitüntetésért minden évben meg kell dolgozni. A szerződést már aláírtuk, így remélhetőleg 30 napon belül megkapjuk az elnyert összeg 20 százalékát, mintegy 63 millió forintot – folytatta a vezető. – A támogatás egy évre szól, a fennmaradó részhez negyedéves elszámolással számlák alapján jutunk hozzá. Fontos, hogy minden kiadáshoz 10 százalék önrészt kell hozzátenni.
Tervek vannak, a munka már folyik. Az öltöző épületével szemben elkezdődött a homokos strandpálya építése, míg a füves pályák mellet műfüves játéktér lesz kialakítva, a földmunkák ott is javában zajlanak. Tóth Miklós szerint szükség lenne egy speciális, lövőedzéseknél használatos labdafogóhálóra is, míg a jelenlegi műfüves pályát fel kell újítani, mert naponta sok csapat használja. Az összegből teljesítmény felmérésekre, kollégiumi számítógépes fejlesztésekre, öltözőkre is akarnak költeni, javítanák az étkeztetést, valamint minél több nemzetközi meccset szeretnének vívni, mert a fiatalok azokból többet tudnak tanulni. Előbb-utóbb újabb füves pályákra is szükség lesz, mert a jelenlegieket néha pihentetni kellene, ám ezt egyelőre nem lehet megvalósítani. A mostani kettő szinte állandóan foglalt, közel 140 gyerek edz rajta, de tréningekre, felkészülési mérkőzésekre olykor a Szombathelyi Haladás is használja. A vezető jó lehetőségnek tartja, hogy fizetést adhatnak a focistáknak. Az első beiskolázott korosztály most végez az akadémián, de 18 évesen nem mindenki kész labdarúgó. Még kell pár év, hogy éretté váljanak az élvonalra, így egy ösztöndíj alternatívát jelenthet, hogy maradjanak. De vajon mennyit jelent ez a támogatás?
– Nem hivatalos adatok szerint a burgerlandi edzőközpontot négy millió euróból építették, a fenntartása két millió euróba kerül. A Milan utánpótláscentrumára évi öt millió eurót fordítanak. Az Illés Akadémiát nagyrészt magánpénzből tartjuk fenn, a kapott összegnél kisebb keretből. Mindezek tükrében nem is olyan sok ez a támogatás. Ám ha fel akarunk zárkózni a nemzetközi élmezőnyhöz, akkor sokat kell dolgozni és rákölteni. Remélem, nem egyszeri támogatásról van szó, de az is biztos, hogy egyre nehezebb lesz hozzájutni. Több intézmény is fejleszteni fog, így amíg idén nyolc akadémia jelentkezett, jövőre több is beadhatja pályázatát – zárta szavait Tóth Miklós.
A vasi intézmény különlegessége, hogy Szombathelyen nem elkülönítve, hanem egy működő középiskolában tanulnak a focisták. (Kivéve a legfiatalabb korosztályt, akik a Zrínyi és a Váci iskola diákjai.) Az akadémiának helyet adó Herman iskola igazgatója, Beer László úgy látja, kevés hasznuk származik a labdarúgásból.
– Sok mindent átadtunk az akadémiának, gyümölcsös területektől kezdve épületeken át egészen a kollégiumi szobákig, és abban bíztunk, a sport miatt jobban előtérbe kerül majd az iskolánk. Igazi változás azonban nem történt. Persze létszámgondjaink azért nincsenek, a többi képzésben 531-en tanulnak – fogalmazott Beer László. – Közel 100 labdarúgót nevelünk, akik azért mások, mint a többi diák. Nem egyszer délelőtt is edzenek, mérkőzések hétközben is vannak. Nem tagadom, a tantestületnek sok munkába kerül, hogy a tanulásban is megállják a helyüket. Az első focis évfolyam idén érettségizik; ők szakmát nem tanulnak, de elvégezhetnek egy ősszel induló egyéves alapfokú labdarúgó sportedzői képzést. Nem biztos, hogy jelentkeznek rá, de a lehetőség adott. Nem látok rá sok esélyt, hogy részesüljünk az elnyert összegből – folytatta az igazgató. – Az akadémiától eddig támogatást nem kaptunk, a közös költségekre a város biztosít fedezetet. A fejlesztések közül újabb öltözök kialakításának örülnék, a vendégcsapatok ugyanis a tornatermi öltözőinket használják, ami az órák szervezésében jelent gondot. Új pályáknak is van hely, a füves pályák mögötti rét a városé, és nekünk igazából nincs szükségünk rá.
Az akadémián több tehetséges labdarúgó bontogatja szárnyait, akik tagjai az utánpótlás-válogatottaknak. A védő Zsirai Martin a két hete Szombathelyen és Bükön rendezett Európa-bajnoki selejtezőben harmadik helyen végzett U17-es magyar csapatnak volt az erőssége.
– Az ismerőseim az Illés Akadémián fociznak, ők ajánlották nekem az intézményt - mondta a Pápáról érkezett Zsirai Martin, aki már harmadik éve tagja a szombathelyi futballiskolának. – A próbajátékom jól sikerült, és bár volt más lehetőségem is, egyből idejöttem. A választást nem bántam meg. Jó a légkör, sokat edzünk, és mivel ismerősök is vannak, így könnyebben ment a beilleszkedés. Persze nem volt könnyű dolgom, meg kellett harcolnom a csapatba kerülésért, majd a válogatottságért is. Jövőre már feljebb kell lépnem az U18-as vagy az U19-es nemzeti csapatba, de célom, hogy tovább szaporítsam válogatottságaim számát. A srácokkal már beszéltünk a most kapott támogatásról. Egy ösztöndíj jól jöhet, de még nem tudom, mi lesz az érettségi után. A több pálya is hasznos lehet, főleg a homokos strandpálya, ami a szabadidő eltöltésére is kiváló lesz.