UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-04-12 21:50

U15: vereség a határmentén

Noha a második félidőben többet támadott, 2-0-ás vereséget szenvedett a magyar U15-ös futballválogatott a szlovén együttes vendégeként. A határmenti Adorjánfalván rendezett találkozón a hazaiak büntetőt is hibáztak. UP-info Pisont István szövetségi edző csapata az első félidőben alárendelt szerepet játszott. A szlovének nagy mezőnyfölényt alakítottak ki, a magyar csapat azonban egy ideig hatásosan bekkelt. Aztán a házigazdák tizenegyeshez jutottak, ám kihagyták a kivételes lehetőséget, minek nyomán a felek – a látottak alapján a magyarok számára kedvezőnek mondható – 0-0-ás állásnál vonultak pihenőre. Ám a térfélcseréig tartott csak az öröm: a középkezdést követően alig néhány másodperccel a szlovénok labdát szereztek a mieink térfelén, s ezúttal már nem hibáztak. A hátrány jó hatással volt a vendégre, a korábbiaknál gyakrabban vezetett akciót a magyar garnitúra, a periódus derekán mégis a szöglethez jutó rivális szerzett újabb gólt (2-0). A két válogatott csütörtökön Lentiben ismét összecsap.