UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-04-14 15:23

U15: vereség Lentiben is

A keddi, idegenbeli 2-0-ás vereség után csütörtökön hazai pályán is kikapott 2-1-re a magyar U15-ös futballválogatott a szlovének hasonló korú csapatával vívott barátságos mérkőzésen.

UP-info A Lentiben rendezett találkozón Pisont István szövetségi edző a keretbe meghívottak minden tagjának pályára lépési lehetőséget akart adni, így alaposan felforgatta a kezdőcsapat két nappal korábbi összeállítását. Az első játékrész nem bővelkedett eseményekben, ám a mezőnyjáték közben a vendégek kihasználták kevés lehetőségük egyikét (0-1). A szünetben a magyar szakvezető több poszton is cserélt, és ez jótékony hatással volt a produkcióra: lényegesen aktívabb lett, ötletesebb futballt játszott a második félidőben szereplő társaság. Mindennek dacára újra a szlovének szereztek gólt egy fájó védelmi hibát – egy saját térfélen eladott labdát – követően (0-2). Noha a 75. percben Molnár Milán szépített (1-2), mivel az állás már nem változott, a magyar fiatalok az újabb vereség tudatában baktathattak az öltözőbe. – Egyenlő erők küzdelmét láthattuk a pályán, úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget – értékelte a történteket Pisont István az mlsz.hu-nak. Az elmúlt napok tapasztalatai alapján azt mondhatom, hogy reményteli jövő várhat a keret tagjaira, de sok közös munkára van szükség ahhoz, hogy beérjen a korosztály. A két nappal korábbi mérkőzésről szóló beszámoló ITT!