UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-04-27 15:52

U13-as válogatott: győzelem a premieren

„Történelmi” győzelmet aratott a magyar U13-as válogatott: fennállása első mérkőzésén 3-1-re felülmúlta Törökországban az Ankaraspor együttesének hasonló korú csapatát.

UP-info A mindeössze egy közös tréninget maga mögött tudó, Korolovszky György vezette válogatott nemzetközi tornán vesz részt a török fővárosban. A kánikulában rendezett első találkozón – melynek első félideje után még 1-1 volt az állás – Váczi Dániel két gólt szerzett, és betalált Lázi László is. A meccset amúgy remek hangulatban, több száz diák szurkolása közepette rendezték. – A második félidőben kijött a tudásbeli különbség a két csapat között, megérdemelten nyertünk – foglalta össze a történteket Korolovszky György.

A magyar csapat összeállítása ez volt: Demjén Patrik – Czeglédy Levente, Bauer Péter, Szalai Attila, Tóth Máté – Kócsa Tamás (Herjeczki Kristóf), Váczi Dániel (Tajti Mátyás), Schmid Áron – Dragoner Dávid, Lázi László, Jelena Richárd (Bíró Bence).