2011-05-03 15:42
Bronzérmes az U13-as csapat Törökországban
Veretlenül, mindössze egy kapott góllal a harmadik helyen végzett a törökországi Ankarában rendezett utánpótlás-viadalon az első ízben összeállt magyar U13-as válogatott.
Másfél héttel ezelőtt Korolovszky György, a korábbi ferencvárosi utánpótlásedző vezetésével egy nemzetközi tornára Törökországba utazott a legtehetségesebbnek tartott 13 év alatti magyar fiatalok válogatottja. Az együttes az első mérkőzésen 3-1-re legyőzte le a helyi Ankaraspor csapatát, majd gólnélküli döntetlent játszott a velük egyidős játékosokból álló román válogatottal. Az így megszerzett négy pont a bronzmérkőzéshez volt elég, amelyen az albán U13-as csapatot 1-0 arányban múlta fölül Korolovszky együttese. – Nagyszerű tíz napot töltöttünk Törökországban, kiváló körülmények között lakhattunk, a házigazdák jó programokat szerveztek, és nem utolsósorban három remek mérkőzést játszottunk. Ez volt a gyerekek első nemzetközi megméretése, és nagyon hasznos tapasztalatokat szereztek a találkozókon. Átélhették, milyen érzés a magyar nemzeti csapat színeiben pályára lépni, mit jelent válogatottként külföldön szerepelni, és azt is, hogy a nemzetközi mérkőzések hangulata, irama és színvonala egészen más, mint a hazai bajnokiké - fogalmazott az MLSZ oldalán a szövetségi edző, aki külön kiemelte az ifjú futballisták hatalmas motivációját és lelkesedését is.