Hajrájához érkezett a labdarúgó NB I aktuális évadja: a huszonhatodik fordulóig harmincnyolc olyan játékos kapott szerepet a bajnokságban, aki pályára léphetne az U21-es válogatottban is.
gg Harmincnyolc 1991 és 1993 között született ifjú labdarúgónak szavaztak eddig bizalmat a szakvezetők az első osztályban. Legbátrabban a Megyeri úton nyúltak a fiatalokhoz: hét 21 év alatti futballista jutott bizonyítási lehetőséghez a csapatban. A saját akadémiát működtető MTK, Haladás, továbbá a Budapest Honvéd együttesében is számos saját nevelésű újonc kapott szerepet.
A leggólerősebb fiatal címét az MTK-s Tischler Patrik érdemli ki nyolc találattal, s említést érdemel az újpesti Lázár Bence is, aki tizenegy bajnokin hétszer ünnepelhetett.
A legfiatalabb játékos az NB I-ben Kapacina Valér, a kispestiek 17 éves középpályása. A tehetség tagja volt a Szlovákia Kupán szereplő magyar U18-as válogatottnak is.
Érdekesség, hogy a Debrecen, a Ferencváros, a Pápa, a Szolnok, és Videoton felnőtt csapata egyetlen utánpótlás-korú játékosnak sem adott játéklehetőséget – derült ki a hlsz.hu összeállításából.