A labdarúgó NB I-ben a felnőtteknél már eldőltek az érdemi kérdések, a fiataloknál azonban több kiemelt bajnokságban is érdekes véghajrára számíthatnak a szurkolók.
gg A nyári szünet előtti végső hajrára készülnek a magyar utánpótlás játékosok, ennek apropójából tekintjük át, hogyan állnak a jövő reménységei az első osztályú korosztályos bajnokságokban.
Az első csapatok közvetlen hátországai, azaz az U19-es együttesek kiemelt osztályában kétesélyessé szűkült az aranyéremért folyó harc, hiszen az MTK és a Bp. Honvéd akadémistái alaposan leszakították magukról a harmadik helyért harcoló Videoton, Kecskemét, Illés Akadémia hármast. Az első helyről itt minden bizonnyal az utolsó fordulóban, június 8-án rendezendő MTK–Honvéd találkozó dönt majd.
A góllövő listát a korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartott, 18 éves Vass Patrik (MTK) vezeti, aki 26 meccsen 29 alkalommal volt eredményes – a gólerős, újpesti nevelésű csatár talán az első csapatnak is segítségére lehetett volna a bennmaradásért folytatott harcban.
A 17 év alattiaknál is hasonló a sorrend, itt azonban elmaradt mérkőzései miatt a legnagyobb esélye a Magyar Futball Akadémia lakóinak van a sikerre. Természetesen június 8-a ebben a korosztályban is sok mindenről dönthet, de az aranyérem sorsa már a kispestiek kezében van.
A legeredményesebb támadó ebben a korosztályban eddig a piros-feketéknél másfél éve edződő, 17 éves Nikola Pantovics, aki 24 meccsen 23-szor talált az ellenfelek hálójába.
Az U15-ös korosztályban területi alapon két csoportra bontva küzdenek egymással a fiatalok. A Keleti csoportot még úgy is a Vasas vezeti, hogy az angyalföldiek játszották a legkevesebb mérkőzést a csapatok között. A bajnokság legjobb góllövője is a korábbi NB I-es játékos, Komódi László keretéből kerül ki: Bartos Julian 21 meccsen 31 gólt szerzett , sőt, egyszer már a két évvel idősebbek között is eredményes volt.
A 15 év alattiak Nyugati csoportjában a szombathelyi Illés Akadémia és a Premier Kupán győztes Puskás Akadémia fut versenyt az első helyért, de még a győri fiúk is bőven beleszólhatnak a bajnoki cím sorsába. A csoportban azonban jelentős tudásbeli különbséget fedezhetünk fel a felsőházi és az alsóházi csapatok között, amit jól példáz, hogy a góllövő listát vezető felcsúti fiatalember 25 mérkőzésen már 56 gólt szerzett.