UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-06-01 13:12

Vereség a törökországi nyitányon

Rendkívül nehéz helyzetbe került az U19-es Eb-re készülő magyar válogatott, miután az selejtezők elitkörének első fordulójában a németektől háromgólos vereséget szenvedett.

gg Nem bírt el a magyar U19-es válogatott a korábbi remek labdarúgó, Christian Ziege által vezetett korosztályos német csapattal. A rivális már a mérkőzés elején magukhoz ragadták az irányítást, és a 16. percben meg is szerezték a vezetést az osztrák-német kettősállampolgár Moritz Leitner góljával. A végső győzelemre is esélyesnek tartott gárda előnyét a mainzi Shawn Parker duplázhatta volna meg, de ő csak kapufáig jutott, nem úgy mint Szalai Ádám másik csapattársa, Eric Durm, aki csereként beállva kétszer is betalált a jelenleg csapatot kereső Ambrusics Róbert hálójába (0-3). A magyar válogatott ráadásul a mérkőzés folyamán négyszer szabálytalankodó Szolnoki Roland kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a találkozót – a fehérvári középpályás így kénytelen lesz kihagyni a selejtezőkör következő fordulóját. Összességében megérdemelt győzelmet arattak a németek, akik majdnem kétszer annyi helyzetet alakítottak ki (9-5) és több mint négyszer annyi szögletet rúgtak a meccsen, mint a magyar válogatott, amely csütörtökön a török válogatott ellen bizonyíthat – kiegészülve az eltiltását kedden letöltő, NB I-es tapasztalattal is büszkélkedő Kovács Istvánnal és Ponczók Csabával. A mérkőzés jegyzőkönyve megtekinthető a Labdarúgás/Eredmények/Nemzetközi/Válogatott menüpont alatt.