2011-06-13 14:03
Tortáért dekáztak
Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség – a MOL és az OTP támogatásával – többmilliárdos éves költségvetéssel harmadszor is elindítja a Bozsik Programot.
Nagy-Pál Tamás A futballszervezet a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban, a programban részvevő iskolás és óvódás labdarúgók jelenlétében tartott sajtótájékoztatót, s az esemény után az ifjú játékosok a suli műfüves pályáján tudásukat is összemérhették, ugyanis dekázó versenyt rendeztek nekik. A fiúk és lányok nagy lelkesedéssel álltak neki a vetélkedőnek, amelyen első körben mindenkinek a lelkiismeretére bízták, hogy milyen eredményt jelent be. Ekkor még a földre is eshetett a labda, mert a mutatványt lehetett folytatni. Pár perc múltán megkérdezték a labdarúgókat, hogy sikerült-e tízet „emelgetniük”. Akinek sikerült, az bejutott a döntőbe. A fináléban már nem eshetett le a labda: a versenyzők egyszerre kezdték el a dekázást, és aki legtovább bírta, az győzött. Bence volt a legügyesebb, a második helyen pedig a döntő egyetlen leány részvevője, Dorka végzett. A győztes jutalma egy focilabda alakú marcipántorta volt, melyet dr. Csányi Sándor, az MLSZ elnöke vágott fel a megilletődötten toporgó labdarúgónak. Bence megmutatta, hogy nem csupán a pályán, hanem azon kívül is igazi gentleman, azonnal megkínálta a versenyben részvevő társait a süteményből, így a játékosok közösen fogyasztották el jól megérdemelt jutalmukat. Tortaevés közben igyekeztünk szóra bírni a gyerekeket, akik egy kicsit zavarban voltak ugyan, de azért megpróbáltak válaszolni egy-két kérdésre. Egyikük Lőrinc volt, aki már iskolába jár, és öt évesen kezdte el a labdarúgást. Arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon miért szeret focizni, s ő lelkesen rávágta: azért, mert élvezi amikor a pályán van. Lőrinc üzent azoknak a srácoknak is, akik még nem kezdtek el ezzel a sportággal foglalkozni: mindenképp vágjanak bele, „mert nagyon jó és élvezetes labdával játszani”. A dekázó verseny második helyezettje egy hosszú szőke hajú, még óvodás korú lány, Cellér Dorka lett, aki korát meghazudtoló vagánysággal válaszolt a kérdésekre. Dorka is ötévesen kezdett el focizni: – Odamentem egy edzésre, megnéztem, és annyira megtetszett, hogy azonnal elkezdtem járni én is. Azóta is nagyon szeretem ezt a sportot. Ez egy nagyon jó sport. Dorka nagyon eltökélt lánynak tetszik már ilyen fiatalon is, és bizonyította, hogy ő a játékos futball híve, ugyanis elárulta: „A Barca a kedvenc csapatom, és ott is fogok játszani, ha nagy leszek.” A srácok miután jóllaktak, még kergették egy picit a labdát a pályán. Az oldalvonalról a Bozsik Program vezetői figyelték a meccset. Nyilasi Tibor és Both József talán már most a tehetségeket kereste…