Robogós, nem motoros

Tiszay Viktor robogóval versenyez, hetven köbcentivel akár százzal is repeszt az egyenesekben. Nincsenek külön korosztályok ebben a kategóriában, így Viktor felnőtteket megelőzve vezeti a MAMI kupát, sőt, a szlovák viadalon is a második helyen futott be július 17-én. A nagymotorosok nem veszik komolyan a robogósokat, pedig…

eFBé Tiszay Viktor tizenöt évesen 132 pontjával vezeti a felnőttekkel teletűzdelt meghívásos versenysorozatot, a MAMI kupát a robogósok között (Lojt Bálint 103, Lovas János 90). A tehetséges motorversenyző kifejezetten örül annak, hogy ő nem motoros, hanem robogós. 73-as rajtszámmal indul a futamokon: ez édesapja születési éve, együtt kezdtek robogózni. Ha Szlovákiában versenyez, rajtszámot kell váltania. A 78-ast az egyszerűség hozta: a 3-asból könnyű 8-ast csinálni. ‒ Van hatvanöt éves ellenfelem is ebben a kategóriában, vannak harmincasok, teljesen vegyes a mezőny. Nem korosztályokra, hanem kategóriákra osztják a társaságot: van a „levegős” és van a „vizes” kategória, ez egyébként a motorok hűtését jelenti. Én az előbbi osztályban versenyzem, amelyben igazából az indul, aki akar, életkor szempontjából nincs megkötés.

– Miért éppen a robogót választottad, amit a többség nem is tart igazán motornak? ‒ Ennek elsősorban anyagi okai voltak. A motorsport szerintem az egyik legdrágább sportág – csak azért, hogy versenyezhess, több tízezer forintot kell kiadni nevezési díjra. És akkor még nem beszéltem az olyan járulékos költségekről, mint az utazás, a szállás, valamint a motorhoz az a versenyenkénti néhány szett gumiabroncs. – Mégsem kicsi a mezőny… ‒ Tizennyolcan vagyunk ebben az évben, ami azért garantálja, hogy nem unalmasak a futamok. Magasabb géposztályoknál előfordul, hogy aki elindul egy futamon, gyakorlatilag biztosan a dobogón végez. Nálunk keményen meg kell küzdeni a helyezésekért: taktikázni, előzni, „játszani” kell a pályán.

– Mikor kezdtél versenyezni? ‒ Négy évvel ezelőtt. Akkor még nem robogóval, hanem egy ötven köbcentis váltós motorral. Két évre rá ültem át egy százhuszonöt köbcentis motorra, ami viszont hiába gyorsabb, mint, mondjuk, a mostani gépem, sokkal költségesebb fenntartani és versenyezni vele. Így jött végül a robogó: sokan vannak a kategóriában, izgalmasak a versenyek ‒ emiatt megéri, egyelőre nem is vágyom másik géposztályra. Ráadásul nagyon jó a hangulat a futamokon, és baráti a viszony a versenyzők között, a futamok után együtt marad a társaság. A nagymotorosok lenéznek minket, néha megkérdezik tőlünk, hogy „ugye nem akartok feljönni ezzel a kis kütyüvel a pályára?” Aztán meglepődnek, amikor lehagyjuk őket a kanyarban. – Hogyan épül fel a kupasorozat? ‒ Hat futam van, amiből négyen indulnak a robogósok is. A fennmaradó két futam utcai verseny, ahol a nem túl „robogóbarát” körülmények között kellene versenyezni: a fekvőrendőrt például kifejezetten nem szeretik a robogók. A szlovák sorozat is négy futamból áll, ebből az egyiket Magyarországon rendezik. – Senki nem féltett ettől a sporttól? ‒ Anya természetesen igen, és apa is sokszor mondta, hogy „Kisfiam, lassabban! Nem kell sietni!” Megbíznak az edzőmben, Magda Sándorban ‒ ez a legfontosabb féleleműző. Sokat köszönhetek neki is, valamint ifj. Magda Sándornak és Magda Attilának. – Hogyan jutottál el hozzájuk? ‒ Nem náluk, hanem Talmácsiéknál kezdtem motorozni még 2005-ben. Az egész motorozás akkor tetszett meg, amikor apa vett egy robogót ‒ minden komolyabb szándék nélkül, pusztán azért, hogy könnyebben beérjen a munkahelyére, ha dugó van. Egy bevásárlóközpont előtti parkolóban volt egy rendezvény, ahol ki lehetett próbálni különböző motorokat kicsiknek és nagyoknak is. Itt kezdődött a szerelem. Jól éreztem magam, jól is mentem – rögtön mondták, hogy első ránézésre lenne mit keresnem a nyeregben. Amikor kiderült, hogy mennyibe kerülni az első edzésidőszak, akkor kis híján kútba esett a terv. Szerencsére a véletlen segített: egy motorosújságban láttunk meg egy hirdetést, hogy rendőrök tanítanak motorozni gyerekeket és felnőtteket is, alkalmanként néhány ezer forintért. – Hallomásra csak úgy röpködnek az ezresek… ‒ Harmincezer csak a nevezési díja egyetlen futamnak. Hatvanezer egy gumigarnitúra, ez egy szabadedzésre elég. Ha a futamon azt szeretné az ember, hogy esélye legyen a győzelemre, az időmérőn muszáj jól menni, arra akkor új szett gumi kell… – A család finanszírozza a versenyeidet? ‒ Egyelőre igen, de nagyon bízom benne, hogy idővel valaki felfigyel majd rám. Szeretnék egy kategóriával feljebb lépni a „vizes” motorok közé: a vízhűtésesek, a „levegősöknél” gyorsabbak, sajnos sokkal többe is kerülnek. Az utcai robogóhoz egyáltalán nem hasonlítanak – külsőre ugyanúgy néznek ki, de felépítésükben versenymotorok. Ha utcán közlekednék vele, és belemennék mondjuk egy kátyúba, akkor az a futómű már nem futna tovább. – Ha még szponzor nem is, a lányok azért már gondolom felfigyeltek rád... ‒ Leesik az álluk, ha megtudják, hogy motorozom. A felsőbb évfolyamosok is sokszor jöttek oda az iskolában, vagy a játszótéren, hogy „Te vagy a Tiszay Viktor, aki motorozik?” Büszkén mondok igent, és szívesen mesélek nekik a motorozásról. Hát még azoknak a lányoknak, akik a versenyeken a boxutcában vannak…