2011-09-06 19:30
Sima vereség az olaszoktól
A magyar U21-es válogatott Székesfehérváron folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban. Az írek elleni vereség után nem várt egyszerű feladat Róth Antal legénységére, ugyanis Olaszország válogatottja volt az ellenfél.
UP-info Róth Antal a Gulácsi Péter – Szokol Zsolt, Fodor Ferenc, Kádár Tamás (Kálnoki-Kis Dávid, 71.), Sváb Dániel – Kiss Máté, Tajthy Tamás – Bódi Ádám (Gyurcsó Ádám, 83.), Gosztonyi András, Balázs Benjamin (Bertus Lajos, 46.) – Futács Márkó összetételű együttest szerepeltette a találkozón. Az első játékrészben még nem született gólt. Kiegyenlített játékot hozott az első negyed óra, majd szép fokozatosan átvették a vendégek a mérkőzés irányítását, és Gulácsit is rendesen megmozgatták a félidő hajrájában. A szünet után Manolo Gabbiadini fejesgóljával gyorsan megszerezték a vezetést az olaszok. A 66. percben ismét Gabbiadini vette be Gulácsi kapuját, szabadrúgás után. A hajrában Fabio Borini is betalált, nem volt nehéz dolga, már csak az üres kapuba kellett helyeznie. Futács Márkó ráadásul végig sem játszotta a mérkőzést, miután második sárga lapját is összeszedte. Az olaszok így 3-0-ra győztek, vagyis a magyar korosztályos válogatott két mérkőzés után nulla ponttal áll Eb-selejtezős csoportjában. – Talán csak az első húsz percben alakultak számunkra elfogadhatóan a dolgok – mondta a lefújás után Róth Antal az mlsz.hu-nak. – Ekkor még stabil volt a védekezésünk, ezért egyelőre én is értetlenül állok a későbbi játékunk előtt. Hozzá kell tenni, hogy tíz sérültünk van, és kiütközött a Serie A és az NB II közötti különbség is. Az írek elleni és a mostani meccs dinamikája teljesen más volt, össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. A múlt heti mérkőzés bizonyította, hogy tudunk mi ennél gyorsabban, dinamikusabban is játszani, de ma ebből egy jottányit sem láthattuk egy nagyon jó olasz csapat ellen.