UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2026-03-19 09:13

Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

A FEHA19 17 éves csatára, Papp Adrián két gólt lőtt és egy gólpasszt jegyzett az alapszakaszgyőztes Brassó ellen az Erste Liga rájátszásának első körében.

Véget ért a „kis Volán” playoff-szereplése az Erste Ligában, miután 4–0-ra alulmaradt az első kiemelt Brassóval szemben a negyeddöntőben. A székesfehérvári jégkorong-akadémia felnőttcsapata az elmúlt néhány év legjobb szereplését mutatta be a mostani évadban azzal, hogy a nyolcadik helyen zárta az alapszakaszt, ezzel bejutott a rájátszásba, amelynek az első körében az erdélyi élcsapat, a Corona Brasov várt a FEHA19 fiataljaira. A fehérváriaknak egy-két meccsen ugyan sikerült megnehezíteni a jóval esélyesebb Brassó dolgát, de összességében érvényesült a papírforma. A bravúr ugyan nem jött össze, de ezért egyébként sokat tett a még csak ifjúsági korú, 17 esztendős Papp Adrián is, aki a párharc második meccsén két gólt is lőtt, illetve egy gólpasszt is kiosztott, ezzel egyébként pályafutása első találatait jegyezte a felnőttek között, és stílszerűen mindjárt duplázott is.

„Ha úgy játszottunk, ahogyan valójában tudunk, akkor sikerült megfognunk a Brassót, de ez összességében sajnos csak átmenetileg jött össze – kezdte a fehérváriak U18-as válogatott csatárreménysége az Utánpótlássportnak. – Személy szerint számomra a második mérkőzés nagyon emlékezetesre sikerült. Már a meccs előtt is éreztem, hogy jó passzban vagyok, de nem hittem volna, hogy ez ilyen formában fog kijönni majd a jégen. Természetesen, rettentően örültem a góljaimnak, ám annak még jobban, hogy ezzel előre tudtam lendíteni a csapat szekerét, és borzasztóan közel jártunk a győzelemhez azon a találkozón. Ez a párharc nagy pozitív megerősítés volt számomra, hogy ezen a szinten is képes vagyok helytállni, és a csapat hasznára lenni.

A következő szezonban már szeretnék már stabil, állandó játékossá válni az Erste Ligás keretünkben, és még jobban megmutatni magam a felnőttek között.
Papp Adrián Forrás: FEHA19

A 2008-as születésű fiatalt az idényben több sérülés (agyrázkódás és bokaficam) is hátráltatta, így ősszel több mint két hónapot ki kellett hagynia. Majd a decemberi visszatérése után fokozatosan lendült formába: az U20-as osztrák bajnokságban végül 5 góllal és 8 gólpasszal, míg az U18-as osztrák ligában 6 góllal és 9 assziszttal zárta a szezont. Emellett egyre többször szerephez jutott már a felnőttek között, és az U18-as válogatottnak is állandó kerettagjává vált.

„Amikor tavaly nyáron kiderült, hogy megkapom a sanszot az Erste Ligában is, akkor óriási meglepetésként ért, egyáltalán nem számítottam rá, de persze nagyon megörültem a lehetőségnek. Hihetetlen élmény volt belecsöppenni a profi közegbe, ráadásul az elején mindjárt egy erdélyi túrával kezdtem, ami még különlegesebbé tette az egészet – idézte fel az első élményeket az Erste Ligában. – 

Így az évad végén visszatekintve, egyértelműen érzem azt magamon, hogy rengeteget tudtam fejlődni az első felnőttszezonomban, sokat tudtam ellesni az idősebbektől.

Eleinte még hatalmas volt a sebességkülönbség az utánpótlás-bajnoksághoz képest, de hamar hozzá kellett szoknom ehhez a ritmushoz, fel kellett vennem a tempót, mert egyszerűen rá voltam kényszerítve a gyorsabb döntéshozatalra, ugyanis legyen szó bármilyen szituációról, itt jóval kevesebb idő áll rendelkezésre, mint korosztályos szinten. Sajnos utána a sérülések közbeszóltak, amelyekből a visszatérés is nehezebb volt, mint vártam, de aztán a szezon legfontosabb szakaszára hál'istennek újra formába tudtam lendülni. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy a rájátszásban újra szóhoz juthatok az Erste Ligában. Ez a néhány meccs a playoffban nekem sokat adott, igyekeztem minél inkább segíteni a csapatot. Ami a klubszezont illeti: még vár rám az U19-es Magyar-kupa négyes döntője a jövő héten, majd utána április elejétől megkezdjük az U18-as válogatottal a világbajnoki felkészülést, amelyet alig várok már.

Karrierem első vébéjén szerepelhetnék, szóval nagyon motivált és izgatott vagyok már, hogy bizonyíthassak a nemzeti csapatban is.

(Kiemelt kép forrása: FEHA19)