Adott is, el is vett a sportsors

Szeptember első hétvégéjén a hollandiai Bredában rendezték meg a négyesfogathajtók újra életre hívott Európa-bajnokságát, amelyen a magyar csapat tagja volt a 19 éves ifj. Dobrovitz József is, aki „mellesleg” az egyéni versenyben ezüstérmet szerzett hajtó fia.

Róth Ferenc Édesapa és gyermeke versenyzett tehát együtt a magyar színekért. A csapatverseny eredményhirdetéskor az ifjabb is a dobogó második fokán állhatott, amit valójában még most, három nappal a nagy tett után sem tud felfogni. – Súgott nekem az édesapja, s elmondta, hogy alig akarta letenni a nyakából az ezüstérmet vasárnap este. Pedig akkor az már „tutira” az öné volt. – Tudom, de akkor is olyan jó volt, hogy ott lógott a nyakamban. Éjszakára azért az ágyam mellé tettem, nehogy baja essen. – Most már az érem is hazaért, gondolom, a legelőkelőbb helyre kerül. – Egyelőre fogalmam sincs, hová tegyem. Nem akarom a póniversenyeken szerzettek mellé akasztani, mert ez az azért mégis csak más. – De még mennyire. Pár éve még csak a tévén nézhette azokat, akikkel ma, még mindig húszon innen, versenyzett. A kérdés nem eredeti, de kínálkozik: nem félt? – Hullámzó érzéseim voltak végig a verseny során. Amikor az eszembe jutott, hogy hol is vagyok, bizony megremegett a kezem, szerencsére nem a bakon. De sikerült kizárni minden zavaró tényezőt, s hoztam azt, amit tudok, pontosabban tudunk a lovaimmal. – Megint kölcsönveszem a „súgómat”. Azt is mondta, hogy a maratonhajtás elején, az A szakasz startjánál, már az indulás előtt összeszedett 48 pontot. Mást nem árult el, csak annyit, hogy „majd a Józsi elmeséli”. Akkor kérem Józsit, mesélje el! – Szeret beszélni apu… Persze, nincs ebben titok. Ami a szombati rajt előtt történt, az az én hibám, megfizettem a tanulópénzt, túlstresszeltem a dolgot. A startom 12 óra 25 perckor volt, apué tíz perccel később, ez megtéveszthetett. Az indulás előtt nem mentem közel a starthoz, mert az egyik lovam nem bírt magával, ágaskodott, érezte, hogy maraton következik, ráadásul csak nehezen is tudtam odajutni, mert a maratonhajtást befejezett hajtók ott jártatták a lovaikat. A lényeg, hogy néhány percre elvesztem… Mire megtaláltak, s leinthették a startzászlót, eltelt négy perc, ami miatt kaptam 48 hibapontot. – Képzelem, milyen idegállapotban volt. Ekkora hátránnyal még egy világbajnok sem tudna mit kezdeni. – Szerencsére, nem tudtam erről, csak utána mondták. Ha nem lett volna ez a hiba, akkor sokkal előrébb végzek. De nincs ha… – Az összetettben végül csak a 29. lett, de mint csapatember, mégis megtette a kötelességét. Az akadályhajtást verőhiba nélkül kellett teljesítenie a csapat mindhárom tagjának, ha meg akarta őrizni a második helyet. A feszültség, mint minden ilyen helyzetben, gondolom, kitapintható volt. – Mielőtt szólítottak, izgultam, de amikor behajtottam a négyszögbe, minden bajomat kint hagytam. Biztosan ennek köszönhető, hogy hibátlant mentem, bár megmondom őszintén, csak halvány emlékképeim vannak arról a bő három percről. – Legyünk egészen pontosak, mert ennek nagy jelentősége van. Az alapidő 190 másodperc volt, az ön órája pedig 189,99 századnál állt meg. A sportsors visszaadott valamit abból, amit egy nappal korábban elvett. Tudott figyelni az órára? – Azt láttam az időből, hogy „határeset” leszek, de pontosan belőni nem lehet. Az, hogy egyetlen századdal az alapidőn belül értem be a célba, arra nincs más, szó, mint a szerencse. – Felemelő lehetett ott állni a dobogón az édesapjával, meg a hatszoros világbajnok Lázár Zoltánnal… – Az ilyen élmények miatt nem tudom most még hová tenni ezt az egészet. Olyan volt, mint egy álom, de szerencsére nem kell felébredni belőle, mert valóság volt. – Még a nyár elején mondta, hogy az ősszel megkezdi az egyetemi tanulmányait. Ősz van… – Nem beszélhetnénk még egy kicsit a fogathajtásról? – Arról már sok mindent kérdeztem. – Holnaptól, szeptember 7-től egyetemista leszek a gödöllői Szent István Egyetem mezőgazdasági szakán. – Lesz dolga, hogy összeegyeztesse a tanulást, meg a hajtást. – Igen, most ez következik, de előtte lesz még egy fontos verseny. Szeptember végén rendezik meg a póni világbajnokságot Szlovéniában, ott indulok. – Csak nem visszaül a Merciből a „kisautóba”? – De igen, mert a korom miatt az idén még indulhatok ebben a kategóriában. A másik pedig az, hogy az ember ne felejtse el, honnan indult, mivel kezdte.

A Dobrovitz család akár külön házat is lefoglalhatott volna Bredában a vb napjaira, oly sokan voltak kint az Eb-n. Az apa és a fia hivatalból, hajtóként. A feleség, a Józsi „gyerek” édesanyja, Mónika asszony a férje segédhajtójaként, míg a nagypapa – „véletlenül” ő is József – a nemzetközi szinten művelt családi sportvállalkozás fő támogatója és szívembere filmfelvevővel örökítette meg az utódok tetteit a bakon.