2011-10-08 19:21
Háromból semmi
Az U21-es válogatott Isztambulban próbált meg javítani, miután kikapott az olaszoktól az Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen: a törökök elleni meccs remek hangulatban zajlott, mert a 700 fős publikum végig énekelt a találkozón...
Nagy-Pál Tamás A mérkőzés elején a hazaiak birtokolták többet a labdát, a magyarok pedig a kontrajátékra rendezkedtek be. A törökök mezőnyfölénye meddőnek tetszett, csupán rögzített szituációkból veszélyeztettek, ám a a 18. percben némileg váratlanul vezetést szereztek: egy jobboldali szöglet után Szokol próbált tisztázni, de olyan szerencsétlenül ért a labdába, hogy az Gulácsi kapujában kötött ki. A gól után a vendégcsapat igyekezett nagyobb sebességi fokozatra kapcsolni, ám helyzeteket nem tudott kialakítani. Kovács István volt a csapat legaktívabb tagja, de ő sem tudott mit kezdeni a török védőkkel. Az első félidő hajrájában Szokolnak volt egy remek beadása, melyet Bódi pörgetett a bal kapufa mellé. Egyenlíteni nem sikerült a magyaroknak, így egygólos hátrányban mentek szünetre, de a helyzet nem volt reménytelen, mert a házigazdák sem mutattak túl sokat. A második játékrészt nagyon bátran kezdte a magyar csapat, aminek az 52. percben egy gyönyörű akció végén meg is lett az eredménye: Beliczky a 16-os vonalánál tolta ki a labdát Kovácsnak, aki indította Gosztonyit, a támadó pedig kilőtte a bal alsó sarkot. Nem sokkal később egy szabadrúgásból veszélyeztettek a törökök, de Gulácsi a helyén volt, s hárított. A 64. percben viszont már ő is tehetetlen volt: egy vitatható szabadrúgás után tisztáztak a magyar védők, de a törökök visszaívelték a labdát, Potuk pedig kapásból a kapu jobb oldalába bombázott. A gól után nagy kedvet kaptak a hazaiak, egyre több veszélyes helyzetet alakítottak ki a vendég kapu előtt. Magyar részről Bódi lövése jelentett veszélyt a török kapura, de a hálóőr magabiztosan fogta a középre tartó labdát. A hajrában egyre nehezebben viselték a vereséget a magyar fiúk. Tajthynak volt egy nagyon csúnya belépője, amiért a játékvezető fel is mutatta neki a megérdemelt piros lapot. Több gól már nem esett a találkozón, így a magyar válogatott nagyon nehéz helyzetbe került a csoportban: három mérkőzés után nulla ponttal áll. U21-es Európa-bajnoki selejtező, 7-es csoport Törökország-Magyarország 2-1 (1-0) Gól: Szokol (18. – öngól), Potuk (64.) ill. Gosztonyi (52.). Piros lap: Tajthy (87.) A csoport állása: 1. Törökország 12 pont/4 mérkőzés 2. Olaszország 6/2 3. Írország 3/2 4. Magyarország 0/3 5. Liechtenstein 0/3Kapcsolódó cikkek: