UtánpótlásSport
2024. április 19.
  • instagram
Divízió I/A-s U18-as jégkorong-vb, Frederikshavn (Dánia) Kadét és junior vívó-világbajnokság, Rijád (Szaúd-Arábia)
Keresés:

Sportágak

Ifjúsági olimpia

2012-01-18 20:55

Ázsia: rövid pályán verhetetlen

Az első ifjúsági téli olimpia hatodik versenynapján Úry Zsuzsanna a 33. helyen végzett női óriás-műlesiklásban. Ötven indulóból negyvenhárman fejezték be a két futamból álló viadalt. Rövid pályás gyorskorcsolyázóink 1000 méteren léptek jégre Innsbruckban: Tóth Tímea a negyeddöntőben kiesett, Farkas Tamás a 12. helyet szerezte meg.

Fogl Balázs A hatodik innsbrucki versenynap délelőttjén a női óriás-műlesiklás két futamában volt magyar érdekeltség. Úry Zsuzsanna mindkét etapot teljesítette, ami az ötvenfős mezőnyből hét sízőnek nem sikerült. Úry összesítésben a 33. lett úgy, hogy az első futamban ment jobb időt, akkor tíz másodpercen belül volt a futamgyőztes svéd Fjaellström mögött, aki Innsbruckban a szuper-kombináció bajnoka lett.
A svéd aztán gyengébb második lesiklása miatt leszorult a dobogóról, a versenyt a francia Clara Direz nyerte honfitársnője, Estelle Alphand előtt. Utóbbi harmadik olimpiai érmének örülhetett, a Super G-t nyerte, s mivel a csapatversenyben a bronzérmes francia kvartett tagja volt, minden éremből került egy-egy a kollekciójába. „Nem sikerült jól az első futam, a negyedik hely csalódás volt számomra. A másodikban ezért csak arra koncentráltam, hogy dinamikusabb legyen a kapuvétel. Ez sikerült, így örülök az ezüstéremnek” – mondta Alphand. A győztes Direz érthetően majd kiugrott a bőréből a célba érkezés után: „Azt a csodát, ami ma történt velem, nehéz leírni. Szerintem évekig életem legnagyobb tetteként tekintek majd erre a versenyre.” Patscherkofelben nem áll meg az élet, 19-én a fiúk következnek ugyanebben a számban, a mezőnyben Kékesi Mártonnal. 20-án és 21-én a szlalom következik, ami Kékesi kedvenc versenyszáma.
A rövid pályás gyorskorcsolyázók mutatkoztak be legutoljára a magyar csapatból: 1000 méteren versenyeztek. Tóth Tímea az első futamban kiesett, így az ukrán Dolgopolovával egyetemben nem folytathatta a versenyzést a mai napon. Dél-koreai fölény jellemezte a vetélkedőt, ami a short trackben egyáltalán nem meglepő. A győztes Sim Suk Hi lett, honfitársnőjét, Parkot szabálytalanság miatt kizárták. A fiúk között Ázsia elvitte a dobogót: a koreai Lim Hjo Jun nyert, Jun Szu Min második lett. A szegedi Farkas Tamás nehéz előfutamban kezdett, mint utóbb kiderült, a döntőt leszámítva messze a nap második leggyorsabb futama volt. Tamás nem bírt a japán és kínai erőfölénnyel (és a kínai-amerikai Honggal), s noha negyedik lett mögöttük, jó időeredményének köszönhetően bízhatott a sikeres folytatásban. Az elődöntőben  megcsúszott, így leszakadt ellenfeleitől, ezért a végelszámolásnál az esti D-döntőbe került. Ott aztán a cseh Prokop és az osztrák Andelmann már csak Tamás hátát nézte, a tehetséges szegedi versenyző biztosan győzött és összesítésben 12. lett. Ami nem a helyezést, hanem az időeredményeket illeti: abban a rangsorban Farkas bőven előrébb helyezkedik el! Az első futamban elért 1:33:01 perces idejének köszönhetően a mezőny közepén van, tizenhatból a nyolcadik! A már említett magyar versenyzőkön (Kékesi, Tóth, Farkas) kívül is lesz kikért szorítani január 19-én: Bodnér Zénó a sífutók tömegrajtos sprintversenyében rajtol, míg az esti programban a két jégkorongozó, Gasparics Fanni és Kovács Attila mutathatja meg képességeit az ügyességi versenyben. Emlékeztetőül: a fináléba mindketten a harmadik helyen jutottak be… Kitekintő Sanneke de Neeling lábára nagypapája húzta fel az első klaffos korcsolyát tíz éve. A holland hölgy a nagy pályás gyorskorcsolyázók 3000 méteres versenyének úgy vágott neki, hogy az 1500-on szerzett érmét mindenképp fényesebbre csiszolja. Vezérszurkolóként természetesen a 81 éves nagypapa is ott ült a lelátón, aztán a döntő futamban négy perc után felállt, hogy az utolsó egyenesben biztassa igazán holland színekben pompázó unokáját: de Neeling még a körmeit is narancssárgára lakkozta. „Csak azért, hogy szerencsét hozzon” – mondta a gyorskorcsolyázó a verseny után.
A fiúk között az 1500 m-es futamban szerzett aranyérme után ismét a kínai Fan Jang diadalmaskodott. Bő hét másodperccel hamarabb csúszott át a célvonalon, mint döntőbeli ellenfele, a japán Icsinohe, aki szerint „Jang verhetetlen volt ma is. Egyelőre hosszabb távon is annak tűnik. De természetesen nem adom fel és még keményebben fogok készülni, egyrészt azért, hogy őt legyőzzem, másrészt pedig azért, hogy sikeres és híres legyek, amivel ezt a sportágat népszerűsíthetem majd hazámban.” A „verhetetlen” Jang a célba érkezést követően elmondta sikerének titkát: „Edzéseken az ájulásig hajtom magam, de látszik, hogy csak ez vezet eredményre. Egyébként nem vagyok túl magabiztos, nagyon kellett ez a két sikeres futam itt Innsbruckban, hogy elkezdjek bízni magamban.” Egy másik jégpályán a német jégkorongozó hölgyek voltak bizonytalanok: Kazahsztán elleni 2-0-ás győzelmük csapatkapitányuk szerint nem siker. „Roppant gyengén játszottunk, lassan is korcsolyáztunk, egyáltalán nem lehetünk büszkék magunkra. Nyertünk ugyan, de ezt a mérkőzést úgy, ahogy van, el kell felejteni. Pénteken Ausztria ellen az elődöntőben ennél sokkal több kell, hogyha vissza akarunk vágni a néhány nappal ezelőtti vereségért a sógornőknek” – mondta Valerie Offermann. A jégkorongtornán egyébként kialakult az elődöntő párosítása. Férfiak: Oroszország–Egyesült Államok, Finnország–Kanada; nők: Svédország–Kazahsztán, Ausztria–Németország.