UtánpótlásSport
2024. március 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Ifjúsági olimpia

Mekkora kár éri a fiatalok sportját azzal, hogy négy évvel halasztják a dakari olimpiát?

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság négy esztendővel elhalasztotta a 2022-re tervezett dakari ifjúsági ötkarikás játékokat, miután a rendező Szenegál jelezte, két év múlva nem képes otthont adni a korosztályos olimpiának. A sportszakmailag amúgy is több szempontból vitatható esemény jövőbeli létjogosultsága mellett arról kérdeztünk szakembereket: mekkora károkat okozhat a fiatalok játékainak 2010 óta tartó történetében az, hogy a negyedik négy évet csúszik?

Elmaradhat a 2022-es dakari ifjúsági olimpia

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága jóváhagyta, hogy − a koronavírus-járvány hatásai miatt − két év múlva ne rendezzék meg Szenegálban a fiatalok ötkarikás eseményét. A rendeletet pénteken a kongresszusnak kell ratifikálnia, ezt követően válhat hivatalossá. Az ifjúsági olimpiát 2026-ban ugyanott, tehát Dakarban pótolhatják.

Vegyes örömök: hat éremmel zárták a magyarok az ifjúsági téli olimpiát

Nagy elvárások nem voltak a magyar fiatalokkal szemben, így azoknak nem is kellett megfelelniük a III. ifjúsági téli olimpián Lausanne-ban. Ettől függetlenül mindenki igyekezett, hogy a legtöbbet hozza ki magából. A küldöttség a vegyes csapatok küzdelmeiben hat érmet szerzett, a jégkorongozó Hegedüs Levente és a curlinges Nagy Laura révén két aranyat is.

Következő oldal