A Vasas női röplabdacsapata egykének számít: a jelentősebb hagyományokkal rendelkező csapatsportágak közül bajnoki címet szerzett Budapestnek, pedig egyébként nyomasztó a vidékiek fölénye. Honlapunk kíváncsi volt a siker titkára, a megfejtésben Vatai Gabriella szakosztály-igazgató segített.
reb Látványos tendencia, hogy Budapest évek óta egyre kisebb részt vállal a csapasportágak sikereiből (nemrég épp a Vasas elnöke, Markovits László beszélt erről honlapunknak). A fővárosi egyesületek közül 2012-2013-ban a kisebb presztízzsel bíró női labdarúgás és női jégkorong mellett mindössze egyetlen nyert bajnokságot: a Vasas női röplabdázói tavalyi sikerük után megvédték hazai elsőségüket.
Pedig a röplabda amúgy is nehéz helyzetben van, hiszen nem került a TAO-forrásokkal támogatható látványsportágak közé, így jóval keveseb pénzből gazdálkodhat, mint ebben a műfajban a többi. Az sem kedvez, hogy Budapesten az esetleges támogatás rengeteg irányban oszlik szét.
A Vasas mégsem pusztán a létéért küzd (ahogy teszi azt számos nagy múltú szakosztály), hanem sikert sikerre halmoz. A mindennapi működésről Vatai Gabriellával, a korábbi kiváló játékossal beszélgetünk, aki 2011-es visszavonulása után két hónappal lett a szakosztály igazgatója.
Vasas női röplabda-szakosztály
Magyar bajnok: 5X (1989, 2005, 2008, 2012, 2013)
Magyar Kupa győztes: 10X (1981, 1983, 1990, 1991, 2005, 2006, 2008, 2009, 2012, 2013
Vatai szerint alapvetés az egyesületben, hogy ne vállaljanak többet, mint amennyit képesek teljesíteni. Mivel a Folyondár utcai modern létesítmény a Vasas tulajdona, pályahasználatért nem kell fizetniük, így hétköznap fél 3-tól egészen estig övék a két szabványméretű és egy kisebb pálya. A stabil anyagi hátteret a III. kerületi önkormányzat jelentős támogatása mellett a saját bevallása szerint is magas, 10-12 ezer forintos havi tagdíj biztosítja. Nagyjából 140 utánpótláskorú gyermek edz náluk, így kiszámolható, hogy milyen jelentős tételről van szó.
Hat óbudai iskolával kötöttek szerződést, ez pedig lehetővé teszi, hogy heti kétszer másfél órában, az ottani testnevelő tanárok közreműködésével, tornatermeikben edzzenek. Jól jön ez a terjeszkedés, mert a 140-es gyereklétszám már a befogadóképesség határát súrolja. A csapat sikerei és a tömegesítési törekvés kéz a kézben járnak, ennek és a kezdők csökkentett tagdíjának köszönhetően másfélszeresére nőtt a gyerekek egy évvel ezelőtti játékosállománya.
Ahogy Vatai mondja, a felnőtt és az utánpótláscsapatok sikereit nehéz elválasztani egymástól. Nem csoda, hiszen a magyar bajnok keretét döntően 18-19-20 éves játékosok alkotják, akik még szerepet kapnak a többi korosztályban is.
A szakosztály 2012-2013-as eredményei
A 18-22 éves játékosokra épülő felnőtt csapat megnyerte a bajnokságot és a Magyar Kupát. Az utánpótlás-korosztály sikerei az ifjúsági csapat remek helytállásával kezdődtek: a békéscsabai hatos döntőben négy meccsen mindössze egy játszmát vesztve nyertek. Hazai pályán, a Folyondár utcai sportcsarnokban rendezték a szuperminik tornáját. A 2003. január 1-eje után születettek az elődöntőben kikaptak, ám a bronzmérkőzésen újabb érmet szereztek a klubnak, akárcsak rá egy hétre ugyanitt a minik. A serdülők az ifjúsági csapat teljesítményét másolták a kecskeméti döntőben, azzal a különbséggel, hogy még szettet sem vesztettek: megvolt a negyedik elsőség is. A gyerekek kategóriában szerzett ezüst vezette fel az utolsó hétvégét, amikor a juniorok egyetlen játszmát bukva egy év szünet után újra bajnokok lettek.
A stabilitás egyik feltétele, hogy a korábbi profi szerződések helyett 2008 óta amatőr megállapodást kötnek az első csapat tagjaival. Ez megakadályozza ugyan a költségek „elszállását”, ám kerékkötője a hosszú távú munkának. „A sporttörvény szerint 18 éves kor alatt nem lehet egy évnél hosszabb távú szerződést kötni amatőrökkel – mondja Vatai. – Emiatt pedig nehéz megtartani a fiatalokat, hiszen ebben a korban dől el, hogyan folytatják. Sokan a tanulást választják: róluk lemondhat a röplabda. A maradék pedig úgy dönt, inkább külföldre igazol a jobb körülmények és anyagiak miatt.”
Nyilvánvaló képtelenség a gazdagabb külföldi klubok nyújtotta lehetőségekkel versenyezni, a Vasas csak annyit tehet, hogy megpróbál ideális körülményeket teremteni a felkészüléshez és a versenyzéshez (például ösztöndíjrendszerrel), ám ez jobbára csupán rövidtáú vonzerő a játékosok számára. A tavalyi bajnokcsapat és az idei között kicsi az átfedés, mert a többség időközben eligazolt vagy abbahagyta. A jelenlegi helyzet szerint várható, hogy az mostani mag együtt marad, de jövőre többen érettségiznek, így újabb távozási hullámra kell számítani. A szinte folyamatos cserebere mindennek mondható, csak ideálisnak nem, a felnőtteket edző Jókay Zoltánnak kétévente kell új csapatot építenie.
A nehézségek ellenére másodszor lett bajnok a csapat, ráadásul az utánpótlás-korosztály sikereinek következtében szinte páratlan éven vannak túl a Vasasban. És ha a szakosztály-vezetésén múlik, nem is törik meg a lendület.
Folyamatosan tárgyalnak szponzorokkal, hogy minél versenyképesebbek legyenek, és Jókay vezetésével viszonylag új, egységes stílus kialakításán dolgoznak. „Szeretnénk a gyorsabb, kombinatívabb játékra épülő európai röplabdát meghonosítani. Külföldön megszokott, ám itthon csak kevés csapatnál és ritkán fordult elő a hátsósoros támadás. Az új stílus szerint ezt beépítenénk a taktikai elemek közé, akárcsak azt, hogy megszünjenek a szélen a lassú, kiemelt labdák. Az idei évtől minden korosztályban így zajlik a képzés.”
Vagyis... Bár minden hasonlat sántít, s meglehet ez fellengzősnek is tűnhet, mégis igaz: kicsit olyan ez, mint a Barcelona futballakadémiája, a híres La Masia, ahol a legapróbbak is ugyanabban a felfogásban játszanak, mint a felnőttek – ott pedig elég jól működik ez a filozófia.
